Külföld
Sokan tiszteletlenül viselkednek Ferenc pápa ravatalánál
Szelfibotokkal és hangoskodással zavarják azokat, akik méltósággal búcsúznának

A bazilikába belépve a látogatók közül sokan nem lehajtott fejjel, hanem magasra emelt mobilokkal közelítenek a szentatyához, mintha egy koncerten lennének. A vatikáni biztonsági személyzet kérte ugyan a látogatókat, hogy a szelfibotokat tegyék el, ám a telefonok ettől felemelve maradtak. Többen arról számoltak be, hogy ez megnehezítette azok helyzetét, akik valóban csendes elmélkedésre érkeztek – ők zavarónak találták a folyamatos fényképezést.
Martin és Catherine Gilsenan, egy brit házaspár, akik ellátogattak II. Erzsébet királynő ravatalához is, úgy nyilatkoztak, hogy teljesen más élményre számítottak Rómában.
„Nagyon ízléstelennek találtam a folyamatos fényképezést” – mondta Catherine. Férje hozzátette: „Nekünk is vannak telefonjaink, de a zsebünkben tartottuk őket. Keresnünk kellett egy helyet a templomban, ahol 15 percig csendben elmélkedhettünk.” Többen tettek hozzájuk hasonlóan.
Ferenc pápa piros palástban és fehér mitrában fekszik a koporsójában. Kezeire rózsafüzér van tekerve, bőre sápadt, viaszos. Egy vatikáni forrás szerint a körmeit is kifestették, a testét pedig bebalzsamozták. Ferenc pápa földi maradványait péntek estig lehet látogatni, majd a koporsót lezárják – írta meg a Life.
A temetésre szombaton kerül sor, ide több mint 150 delegációt és tízezernél is több hívőt várnak a Vatikánba. Úgy tudni, Károly királyt Vilmos herceg képviseli majd.