Külföld

Észtország betilthatja az ortodox egyházat?

Az észt elnök megvétózta a vallási törvényt

Alar Karis észt elnök alkotmányos aggályokra hivatkozva megtagadta az egyházakról és vallási közösségekről szóló törvény módosításának aláírását, amely többek között az észt ortodox egyház betiltását is eredményezheti.

Észtország betilthatja az ortodox egyházat?
Tallinni ortodox templom (képünk illusztráció)
Fotó: Mauritius Images via AFP/Maurutius Images/Catharina Lux

„A törvénymódosítás jelenlegi formájában ellentmond az alkotmány 40., 48. és 11. cikkelyének, aránytalanul korlátozza az egyesüléshez és a szabad vallásgyakorláshoz fűződő jogot” – figyelmeztetett Karis az ERR helyi közszolgálati rádió csütörtöki jelentése szerint. Az észt államfő felszólította a parlamentet az egyházakról és vallási közösségekről szóló törvénymódosítás felülvizsgálatára és összhangba hozására az alkotmány rendelkezéseivel.

Az észt parlament április 9-én fogadta el végső olvasatban a törvénymódosítást, amely többek között alapszabályának olyan értelmű módosítására kötelezi az észt ortodox egyházat, hogy ezentúl ne a moszkvai patriarkátus fennhatósága alá tartozzon. Amennyiben az egyház két hónapon belül ennek nem tesz eleget, a belügyminisztérium pert indíthat az ortodox közösségek jogi személyként való elismerésének visszavonása céljából.

Az észt pravoszláv egyház honlapján közzétett közleményében köszönetét fejezte ki az államfőnek, „az egyházakról és vallási közösségekről szóló törvénnyel kapcsolatos elvi álláspontja” miatt. „Az elnök mai döntése megerősítette meggyőződésünket abban, hogy jó úton haladunk” – írta az egyház, reményét fejezve ki egyúttal, hogy a belügyminisztériuma kész párbeszédet folytatni az alkotmányos alapelvek szellemében.

Kapcsolódó írásaink