Külföld

A NATO-t fel kellett volna oszlatni a Szovjetunió összeomlása után?

Lavrov szerint a keleti blokk jelentette fenyegetés eltűnésével a szövetség elveszítette létjogosultságát

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének a Szovjetunió összeomlása után meg kellett volna szűnnie – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az antalyai diplomáciai fórumon. Szerinte a keleti blokk jelentette fenyegetés eltűnésével a szövetség elveszítette létjogosultságát – írta meg a news.ru.

A NATO-t fel kellett volna oszlatni a Szovjetunió összeomlása után?
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter részt vesz az antalyai diplomáciai fórumon 2025. április 12-én
Fotó: AFP/Anadolu/Harun Ozalp

„A NATO-t fel kellett volna oszlatni” – jelentette ki Lavrov.

Lavrov szerint a Varsói Szerződés szervezetének összeomlásával megszűnt a korábbi geopolitikai rendszer, következésképpen az a fenyegetés is, amelyre az észak-atlanti szövetség eredetileg irányult. Ennek ellenére a NATO nemcsak fennmaradt, hanem még bővítette is ambícióit. Jelenleg a blokk a térség biztonságának garantálójaként pozícionálja magát, ami „kudarcos” stratégia – hangsúlyozta Lavrov.

Korábban a külügyminiszter azt mondta, hogy az euroatlanti közösség – elsősorban Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság – lépései egy új háború előkészítésére irányulnak. Szerinte ezeknek az országoknak a politikája nem a párbeszéd keresésére, hanem a konfrontáció eszkalálására redukálódik.

Lavrov ugyanakkor megismételte, hogy az orosz–ukrán konfliktus fenntartható rendezése csak a kiváltó okok felszámolásával lehetséges. Szavai szerint Donald Trump amerikai elnök azon kevés nyugati vezetők egyike, aki nyilvánosan elismerte az Ukrajna NATO-ba való belerángatás politikájának téves voltát. Lavrov hangsúlyozta, hogy Washington felismerte a területi kérdés megoldásának szükségességét, amely a hosszú távú béke elérésének alapja.

Kapcsolódó írásaink