Külföld
Gondban a Mentsétek meg Romániát Szövetség
Megvonná a támogatást saját elnökétől

Dominic Fritz temesvári polgármester a párt vezető politikusai körében elmondta: az USR országos bürója szerdai ülésén úgy döntött: csütörtökre összehívja a politikai bizottságot, ahol arról határoznak, hogy a párt Elena Lasconi helyett Nicusor Dant támogassa az államfőválasztáson. A szerdai döntést egységesen, csupán két ellenszavazattal hozták meg – mondta.
A „fájdalmas döntést” azzal indokolta, hogy a közvéleménykutatások szerint Elena Lasconinak nincs esélye bejutni az államfőválasztás második fordulójába, miközben a független Nicusor Dant kevés választja el ettől. Az USR politikusait a felelősség vezette: azt akarják meggátolni, hogy két Európa-ellenes jelölt jusson be a második fordulóba – húzta alá Fritz a felmérésekben favoritnak tűnő George Simionra és Victor Pontára utalva. „Az ország iránti felelősséget helyezzük előtérbe, még akkor is, ha ez rövid távon fájdalmas döntés a párt számára” – jelentette ki.
Mint mondta, a választóik is azt kérték, hogy biztosítsák egy Európa-párti jelölt bejutását a végső megmérettetésbe. Úgy értékelt, Elena Lasconi a tavalyi államfőválasztás első fordulójában „történelmi eredményt” ért el, de most más a helyzet. Az USR elnöke a 2024. november 24-i szavazáson a voksok 19 százalékát szerezte meg, a mostani közvélemény-kutatások 5 százalék alatt mérik.
Dominic Fritz felhívást intézett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Románia Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőihez, kérve, hogy „ne essenek a Szociáldemokrata Párt (PSD) csapdájába”, melynek a korábban PSD-s Victor Ponta személyében „van jelöltje”, akire a párt szavazóinak többsége voksolni fog. Nicusor Danra utalva arra kérte a két politikai szervezet vezetőit és szavazóit: támogassák ők is „az egyetlen Európa-párti jelöltet, akinek esélye van bejutni a második fordulóba”.
Romániában május 4-én tartják a megismételt elnökválasztás első, 18-án a második fordulóját. Az RMDSZ a kormánypártok közös jelöltjét, Crin Antonescut támogatja.