Külföld
Vérrel és rokkantakkal írt számháború
Mennyi a sok sírkereszt?
Titkosszolgálati módszerekkel is nehezen becsülhető meg, hogy „pontosan” mekkora veszteségeket könyvelhettek el eddig az orosz–ukrán háború résztvevői. Kezdjük a könnyebben cáfolhatóval: Kijev folyamatosan azt hangoztatja, harminc-pár ezer katonája esett el, míg az oroszoknak – jól figyeljünk – több mint nyolcszázezer sírkeresztet kellett állítaniuk.
Természetesen Moszkva sem megy a szomszédba a számmisztikáért: ott ugyan a saját passzívumukról nem ejtenek szót, de legalább félmilliónyi elesett ukrán katonát emlegetnek, melyhez hozzászámolnak vagy százötvenezer rokkantat is.
A valóság persze csöppet – ha szabad ezt a szót használni – jobb lehet, csak az a kérdés, mennyivel.
Az ukrán hivatalos, de a mesék ködébe vesző harminc-egynéhány ezres mutatót amúgy némely nyugati sajtóorgánumok olyformán nyalják föl, mint a moslékot a disznó – s egy percig sem gondolkodnak el azon, hogy nem is oly rég maga Ursula von der Leyen szólta el magát egy üzenet erejéig. Az EU vezető nagyasszonya ugyanis egy 2022. december 1-jén közzétett posztjában leleplezte, hogy megközelítőleg 120 ezer ukrán halt meg – addig.
Ebből százezer katona és húszezer civil.
Azóta ehhez a véres halmazhoz sajnos hozzá kell adni legkevesebb nyolcvan-százezer elesett katonát, akik java részt a totálisan értelmetlen kurszki kaland – illetve a folyamatos visszavonulások és kudarcok – oltárán áldozták föl az életüket. Ezen túl az elszólás időpontjához képest biztosan elhunyt legkevesebb ötezer civil is.
A nyugati titkosszolgálatoktól kiszivárgó, hitelesnek elfogadható információk alapján az oroszok oldalán eddig nagyjából kétszáz-kétszázhúszezer katona és pár ezer civil vesztette az életét.
Fontos megjegyezni, hogy ezeket az információkat képtelenség szabatosan leellenőrizni, hiszen a statisztikák itt és ott is hadititok tárgyát képezik. S akad itt még egy véres apróság: jelesül a statisztikában nem igazán kapnak szerepet az eltűntek – pedig ők is lehetnek oldalanként öt-tízezren.
Általánosan elfogadott nézetek szerint Ukrajnában csaknem négyszázezer ember szenvedett olyan fokú sérülést, hogy képtelenné vált a küzdelem folytatására – ők azok, akik ideig-óráig vagy életük végéig ellátásra szorulnak. A halottak becsült arányát és e csoportot összeadva egy rettenetes, közel hatszázezres (katonai) veszteség képe bontakozik ki a szemünk előtt. S ha ez a mutató áll – márpedig nagyon úgy néz ki, hogy bármily rémisztő, de mégis igaz – akkor az állam felnőtt, egészséges – más olvasatban: besorozható – férfilakosságának öt százaléka vált eddig harcképtelenné.
Tegyük rögvest hozzá, mára 1,1 millió olyan, hadköteles korú férfi él külföldön, akik semmi áron nem óhajt bekerülni a korrupt kormány húsdarálójába. Persze a kijevi elit idegessége is érthető: ha ez a katonatömeg odahaza bevethető lenne, akkor rögvest nem a visszavonulásról szólnának a hírek.
Persze csak elméletben, mert azért az tudható, hogy lehet bármekkora „férfi” valaki, még sok kell ahhoz, hogy a lövészárokban is megállja a helyét. S akkor arról még egy szót sem ejtettünk, hogy az érintetteket legfeljebb csak erőszakkal, marhavagonokba tömve tudná a Nyugat hazadeportálni – továbbá nem kis mértékben állna fönn annak a veszélye, hogy az odahaza a kezükbe nyomott fegyvert az oroszok helyett a regnáló hatalom képviselői ellen fordítanák.
Moszkva fentebb említett kétszáz-kétszázhúszezer fős passzívuma mellé legkevesebb háromszázötven-négyszázezer hadirokkantat és sebesültet is hozzá kell számolni. Ezek a mutatók amúgy kissé inkább alá, mint fölébecsültek, de mégis közelebb állnak a valósághoz, mint Kijev vágyvezérelt adatai.
