Külföld
Sanyarú sors várhat Zelenszkijre
Trump többször követelte, hogy Kijev térítse vissza a több száz milliárd dolláros amerikai támogatást

Trump többször követelte térítse vissza – a szerinte több száz milliárd dolláros amerikai támogatást – Kijev az ukrán ásványkincsekből a „ritkaföldfémekre” összpontosítva. Az alku egy korábbi változatát március elején kellett volna aláírni, de azt hirtelen visszavonták, miután Zelenszkij nyilvánosan összeveszett Trumppal és J. D. Vance alelnökkel az ovális irodában tartott megbeszélésen.
Miután Trump ideiglenesen befagyasztott minden katonai segélyt és hírszerzési információcserét Kijevvel, Zelenszkij jelezte, hogy hajlandó visszatérni a tárgyalásokhoz, ugyanakkor továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Kijev nem „tartozik” Washingtonnak semmivel.
Pénteken Zelenszkij megerősítette, hogy Ukrajna új javaslattervezetet kapott, de azt állította, hogy sok olyan dolog van benne, amiről korábban nem volt szó. És vannak olyan dolgok is, amelyeket a felek korábban elutasítottak.
Válaszul Trump vasárnap az Air Force One fedélzetén újságíróknak nyilatkozva azzal vádolta meg Zelenszkijt, hogy megpróbál elállni a javasolt megállapodástól – jelentette a Reuters.
„Zelenszkij egyébként… Úgy látom, megpróbál kihátrálni a ritkaföldfém-megállapodásból, és ha ezt megteszi, akkor gondjai lesznek, nagy-nagy gondok” – mondta.
„Megállapodást kötöttünk a ritkaföldfémekről. És most azt mondja: »Nos, tudod, újra akarom tárgyalni.« Ha újra akarja tárgyalni az alkut, akkor nagy problémái lesznek” – tette hozzá az amerikai elnök.
Trump azt is megismételte, hogy Ukrajnának fel kellene hagynia a NATO-csatlakozási törekvéseivel.
„NATO-tag akar lenni, de soha nem lesz NATO-tag” – mondta Trump, hozzátéve, hogy ezt még Zelenszkij is „megérti”.
A Reuters szerint az ásványi anyagokról szóló megállapodás legújabb változata lényegesen keményebb, mint a korábbi változatok. A javasolt feltételek szerint az Egyesült Államok visszafizettetné az Ukrajnának a konfliktus 2022-es eszkalálódása óta nyújtott összes támogatást, és a teljes összegre évi 4 százalékos kamatot vetne ki, mielőtt Kijev hozzáférhetne a közös kitermelési alapból származó bármilyen nyereséghez.
A németországi Kiel Intézet adatai szerint az USA 2022 óta több mint 123 milliárd dollárt juttatott katonai és pénzügyi támogatásként Ukrajnának. Trump azonban azt állítja, hogy a Washington számára a valódi költségek meghaladták a 300 milliárd dollárt.