Külföld
A kínai külügyminiszter Moszkvába megy
A látogatás során Vang megbeszéléseket folytat majd Lavrovval

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter: Nemzetközi kérdésekről is szó lesz
Fotó: AFP/Natalia Kolesnikova
A közlemény szerint a kínai külügyi tárca vezetője a tervek szerint március 31. és április 2. között tesz hivatalos látogatást Moszkvában.
„A látogatás során Vang megbeszéléseket folytat majd Lavrovval, hogy megosszák véleményüket a kétoldalú ügyekről, a regionális együttműködésről és a közös érdekeket érintő nemzetközi kérdésekről” – mondta el Guo Csia-kun, a tárca szóvivője.