Külföld

Visszafoglalták a katonák a szudáni elnöki palotát

Újságírók is az áldozatok közé kerültek

A legfrissebb hírek alapján úgy tűnik, a szudáni katonák visszafoglalták az elnöki palotát.

Visszafoglalták a katonák a szudáni elnöki palotát
Ünneplő bakák az elnöki rezidencia előtt
Fotó: AFP/UGC

Egy katonai szóvivő is meghalt az elnöki palota elleni dróntámadásban Szudánban – olvasható a BBC friss hírei között. Mint olvasható, Hassan Ibrahim alezredest a saját kollégái mellett érte a végzete. A katonatiszt mellett a szudáni köztévé stábjának három tagja, egy-egy riporter, operatőr és sofőr is elhunyt, miközben az ostromról és az azt követő eseményekről tudósítottak.

A szélsőségesek (RFS) által indított dróntámadás az elnöki palotában ünneplő hadsereg tagjait célozta, s néhány órával azután következett be, hogy azok visszafoglalták az RFS tagjaitól a szimbolikusnak számító épületet.

A hírügynökség megjegyzi, ez az egyik legjelentősebb előrelépés, amelyet a szudáni fegyveres erők a polgárháborúban eddig elértek. A győzelem ugyanis lehetővé teszi számukra, hogy visszaszerezzék a hatalmat Kartúm központjában. A város külső kerületeinek megtisztítása után a kormányerők folyamatosan nyomulnak előre, s közben maguk előtt űzik az RSF harcosait.

Kapcsolódó írásaink