Külföld

Muskék több száz irodát záratnak be

Tovább faragnak az állami kiadásokon

Elon Musk azt a feladatot kapta Donald Trumptól, hogy csökkentse az amerikai állam kiadásait. Ennek következő lépéseként Musk több száz bérelt vagy lízingelt ingatlant zárat be – írta meg a Mandiner.

Muskék több száz irodát záratnak be
Donald Trump amerikai elnök és Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója rapid sajtótájékoztatót tartott egy Teslából
Fotó: AFP/Mandel Ngan

Elon Musk és emberei folytatják az amerikai állami kiadások drasztikus lefaragását. A világ leggazdagabb embere és csapata Donald Trump elnöktől kapta meg a feladatot az állami pazarlás okainak felszámolására.

A DOGE-csapat most a fölösleges épület- és irodabérlésekre ment rá.

Az állami szervek mintegy nyolcszáz ingatlant fognak kiüríteni a nyár folyamán, miután megállapították róluk, hogy fölöslegesen bérlik őket. Egyes szerződések egészen a 2030-as évekig előre szóltak.

Muskék szerint a bérletek felmondásával mintegy 500 millió dollárt lehet majd megspórolni az amerikai államkassza számára.

A DOGE csütörtökön jelentette be, hogy az elmúlt két nap alatt összesen 239 szerződést töröltek, amelyeket „pazarlónak” minősítettek. A döntés összesen 1,7 milliárd dollár értékű projektek leállítását jelentette, köztük egy olyan támogatásét is, amely transznemű és queer városi gazdálkodók számára biztosított volna képzést az „élelmiszer-igazságosságról”.