Külföld
A lengyelek is szavaztak
A tervezet tiltja a határátkelőre érkező családok szétválasztását is

A jogszabály most az államfő elé kerül aláírásra.
A százfős szenátusban 72-en voksoltak a törvénymódosítás mellett, tízen ellenezték az elfogadását, közülük heten a Baloldal frakciója tagjai voltak. Senki sem tartózkodott.
A szenátus ugyanabban a formában szavazta meg a jogszabály tervezetét, amelyben azt előzőleg, február végén az alsóház hagyta jóvá.
A törvény szerint a nemzetközi védelemre irányuló kérelmek benyújtásának korlátozását a belügyminiszter indítványára a kormány rendelheti el. A korlátozás ideiglenes lesz, a kormány legfeljebb hatvannapos időszakra hirdetheti meg, de a szejm jóváhagyásával szükség esetén további hatvan nappal meghosszabbíthatják.
A kormányrendeletben megszabják az a határszakaszt is, amelyre a korlátozás vonatkozik.
Az intézkedés „az ország belső destabilizálásának megelőzése végett” lehetne bevezetni, egyúttal törekedni kellene a nemzetközi védelemért folyamodni szándékozó külföldiek jogainak „minél kisebb körű korlátozására”.
A korlátozás által érintett határszakaszon a felnőtt kíséret nélkül érkező kiskorúak, a várandós nők, az egészségi állapotuk vagy életkoruk miatt kivételes bánásmódra szorulók továbbra is benyújthatják majd a menedékjogi kérelmet. A határőrség azoktól a belépőktől is fogad kérelmeket, akiknek az esetében egyértelmű, hogy a származási országukban „komoly bántalom valós kockázata” fenyegeti őket.
A tervezet tiltja a határátkelőre érkező családok szétválasztását is.
A fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) politikusai elégtelennek találták a jogszabályt, mivel szerintük nem oldja meg a lengyel-fehérorosz határon fennálló migrációs nyomás problémáját. A PiS alsó- és felsőházi képviselői ennek ellenére a szavazásokon támogatták a törvényt mint hozzájárulást a probléma megoldásához.
Bírálták az új előírásokat az emberi jogi szervezetek, köztük az Amnesty International és a Helsinki Bizottság lengyelországi részlege. Michael O'Flaherty, az Európa Tanács emberi jogi biztosa a lengyel szenátusi elnöknek címzett, kedden közzétett levelében úgy látta: a jogszabály sértheti az Emberi Jogok Európai Egyezménye harmadik, a kínzás, illetve az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmáról szóló cikkét, mivel korlátozhatja a rászorulók hozzáférését a nemzetközi védelemhez.