Külföld
Starmer és Macron készen áll arra, hogy Washingtonba menjen Zelenszkijjel
Párizs tagadja a sajtóértesülést

Korábban Macron a Figaro című lapnak adott interjújában azt mondta, hogy Starmer brit miniszterelnökkel közösen javaslatot terjesztett elő egy egyhónapos tűzszünetre a levegőben, a tengeren és az ukrajnai energetikai infrastruktúrát illetően. Macron ugyanakkor kifejtette, hogy a javaslat nem terjed ki a szárazföldi helyzetre, mert a frontvonal hossza miatt nehéz ellenőrizni, hogy betartják-e a tűzszünetet.
„Starmer és Emmanuel Macron készen áll arra, hogy Washingtonba menjen Zelenszkijjel együtt már a jövő héten, hogy az amerikai elnöknek egységes frontot mutassanak be ezzel a rendezési tervvel kapcsolatban” – áll a kiadvány közleményében.
Az újság brit kormányzati forrásokat idézett, amelyek szerint London „minden szinten” intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy meggyőzze Washingtont a Kijevnek nyújtott katonai támogatás folytatásáról.
Vlagyimir Putyin orosz elnök januárban azt mondta, hogy az ukrajnai konfliktus rendezésének célja nem egy rövid tűzszünet és az erők átcsoportosítására és az újrafegyverkezésre adott haladék kell hogy legyen a konfliktus folytatása érdekében, hanem a hosszú távú béke.
Frissítés:
A francia kormány szóvivője útján tagadta azon sajtóértesüléseket, miszerint Macron egyszerre kíván Washingtonba utazni a brit és az ukrán miniszterelnökkel. Emellett a franciák tagadták azt a délelőtti értesülést is, miszerint Macron újabb utazást tervezne Washingtonba.
Ezzel egy időben Sir Keir Starmer brit miniszterelnök hivatala is jelezte, hogy nincs tervben egyelőre washingtoni utazás.