Külföld

Halálos támadás ért egy menekülttábort

A tábort súlyos élelmiszerhiány is sújtja

Hatan meghaltak, és többen megsebesültek egy tüzérségi támadásban, amelyet a délnyugat-szudáni el-Fásir melletti egyik menekülttábor ellen követtek el – közölte szerdán egy civilekből álló helyi aktivistacsoport, a kormány ellen harcoló félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erőket (RSF) téve felelőssé az akcióért.

Halálos támadás ért egy menekülttábort
Egy szudáni menekülttábor elleni támadásban legkevesebb hat személy életét vesztette, és többen megsebesültek
Fotó: AFP

A tájékoztatás szerint a támadás kedden történt, azonban hozzátették, hogy az RSF továbbra sem hagyott fel az Abu Souk nevű tábor elleni támadásokkal.

Az RSF hónapok óta ostromolja az Észak-Dárfúr tartomány székhelyének számító el-Fásirt, amely immár a hadsereg ellenőrzése alatt megmaradt utolsó tartományi főváros ebben az országrészben, amely három tartományra oszlik, és amelynek jelentős része már a lázadók kezén van.

A tábort az ismétlődő támadások mellett élelemhiány is sújtja, Észak-Dárfúrban pedig már csaknem 1,7 millióan menekültek el otthonukból a harcok miatt.

Az ENSZ becslései szerint Szudánban már mintegy kétmillió embert érint az élelembizonytalanság, 320 ezret pedig már éhínség fenyeget. Nem kivétel ez alól az el-Fásir környékén lévő három menekülttábor, Abu Souk, Zemzem és esz-Szalám sem.

Az afrikai országban 2023 áprilisában robbant ki a hadsereg és az RSF lázadói között fegyveres konfliktus, és rendszeresek a támadások civilek és kórházak ellen is.

Az ENSZ szerint a szudáni helyzet jelenleg a világ legnagyobb humanitárius katasztrófájának tekinthető.

Kapcsolódó írásaink