Külföld

Eredménytelen a londoni csúcstalálkozó a konzervatív lap szerint

Orbán szerint Európának a diplomáciai megoldás mellett kellene kiállnia a háború kérdésében

A The European Conservative oldalán megjelent írás szerint Európa nem rendelkezik világos stratégiával az ukrajnai háborút illetően – írja a Mandiner.

Eredménytelen a londoni csúcstalálkozó a konzervatív lap szerint
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (b) és Mark Rutte, NATO-főtitkár egyeztetnek a London központjában található Lancaster House-ban tartott csúcstalálkozó plenáris ülése előtt
Fotó: AFP/Pool/Christophe Ena

Az európai vezetők és Törökország részvételével február 2-án Londonban megrendezett találkozó ismét rávilágított arra, hogy Európa nem rendelkezik világos stratégiával az ukrajnai háborút illetően. Miközben az Egyesült Államok, illetve Oroszország kétoldalú tárgyalásokat kezdett a békemegállapodásról Ukrajna és európai szövetségesei meghívása nélkül, a kontinens vezetői úgy döntöttek, hogy megerősítik Kijev támogatását.

Hozzátették: Orbán Viktor magyar miniszterelnök – hűen a háborúval kapcsolatos eddigi álláspontjához – nyíltan bírálja a londoni döntéseket. Mint a magyar miniszterelnök mondta, a vasárnapi találkozó súlyos hiba és a katonai megközelítéshez való ragaszkodás csak meghosszabbítja a szenvedést. Orbán szerint Európának a diplomáciai megoldás mellett kellene kiállnia, ahelyett, hogy folytatja eddigi sikertelen stratégiát.

Kapcsolódó írásaink