Macron és Starmer a „hajlandók koalíciójával” tennék fel magukat a térképre

– Mennyiben volt váratlan, illetve válasz a vasárnapi csúcstalálkozó, amelyet Keir Starmer összehozott Londonban? Volt olyan hír, hogy ezt már korábban elkezdték szervezni, de igazi aktualitást nyilván a Trump–Zelenszkij-csörte adott neki.

– Így van. Nem mondanám, hogy váratlan volt, hiszen most minden szereplő elkezdett mozgolódni a diplomáciai terepen, miután az amerikaiak nyilvánvalóvá tették, hogy békét akarnak közvetíteni a háborúzó felek között. Mindenki megpróbálta megtalálni a saját szerepét ebben a folyamatban. Ebbe illeszkedett Starmer és Macron washingtoni útja is, amely során próbálták elhelyezni saját országukat vagy tágabb értelemben Európát ebben a kontextusban. A londoni találkozó is ennek volt a része. És ahogy mondta, a pénteki washingtoni Trump–Zelenszkij-találkozó után ez különös jelentőséget kapott.

– Az Egyesült Királyságnak és Franciaországnak milyen nemzeti érdeke fűződik ahhoz, hogy megakasszák, de legalábbis beleavatkozzanak abba a tárgyalási folyamatba, amelyet Donald Trump elkezdett?

– Az érdekük az, hogy európai hatalmakként és az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaiként ne maradjanak ki ebből a folyamatból. Vitatható, hogy globálisan mekkora hatalom ma Nagy-Britannia és Franciaország, de Európán belül kétségtelenül meghatározó szereplők. A presztízsük sem engedi meg, hogy teljesen kimaradjanak a tárgyalássorozatból, így keresik a saját helyüket ebben a helyzetben.

– Túl a presztízsen, remélnek valamit Ukrajnától? Donald Trump például jelezte, hogy az Egyesült Államok támogatása fejében gazdasági előnyöket, például ritkaföldfém-koncessziókat szeretne szerezni. Nagy-Britannia vagy Franciaország tett hasonló kijelentést? Ők hogyan akarnak keresni ezen a háborún?

– Nem mondanám, hogy keresni akarnak, inkább az eddig elköltött vagy ha úgy tetszik, befektetett pénzüket szeretnék viszontlátni. Egyébként a Macron–Zelenszkij-találkozón, amely több mint egy hete zajlott, szóba került az ukrajnai ritkaföldfémek és ásványkincsek kiaknázása. Így várható, hogy ezen a területen az európaiak is aktívak lesznek. Emellett a londoni találkozó előtt Starmer és Zelenszkij is tárgyalt, ahol a brit kormány hiteleket ígért Ukrajnának, amelyeket vissza kell fizetni.

– A tegnapi tanácskozás egyik konklúziója az volt, hogy szeretnének – Macron szavaival élve – nem a szárazföldön, de a levegőben és a vízen tűzszünetet elérni. Ezt nehéz értelmezni, hiszen ebben a formában értelmetlennek tűnik. Lehet ez egy eufemizmus a repüléstilalmi zónára, amelyet viszont az oroszok és biztonságpolitikai szakértők is a harmadik világháború előszobájának tartanak?

– Nagyon sokféle nyilatkozat elhangzott a találkozó körül, és nem tudhatjuk pontosan, mi zajlott a tárgyaláson. Korábban az európai és az amerikai hozzáállás az volt, hogy Ukrajna támogatása addig folytatódik, amíg csak szükséges. Azonban Trump belépésével és egyértelmű béketeremtési szándékával Londonban is megváltozott a hangnem. Már nem a határozatlan idejű támogatásról beszélnek, hanem a béketeremtés szükségességét hangsúlyozzák. Trump megjelenése alapvetően új helyzetet teremtett. Az európai vezetők is felismerték, hogy az amerikai–orosz tárgyalások elindultak, és Európa egyedül képtelen lenne fenntartani ezt a háborút. Ezért a békekeresésben kell megtalálniuk a saját szerepüket, mindezt persze úgy, hogy a fordulat ne tűnjön túl radikálisnak.

– A konfliktus Európa és az Egyesült Államok között abból fakad, hogy míg az Egyesült Királyság és Franciaország regionális érdekeket próbál érvényesíteni, addig az USA globálisan gondolkodik. Számára Ukrajna csupán egy fejezete egy nagyobb geopolitikai tárgyalássorozatnak, amely a világ újrarendeződéséről szól?

– Pontosan. Az Egyesült Államok nemcsak az orosz–ukrán háborút nézi, hanem geostratégiai szempontból vizsgálja az egész kérdést. Az egyik fő célja, hogy Oroszországot ne lökje véglegesen Kína karjaiba, hanem amennyire lehet, visszavezesse a Nyugathoz – ezt nevezik gyakran „reverse Kissinger” stratégiának. Az európaiak mostanra felismerték, hogy a régi módszerekkel nem tudják fenntartani a háborús helyzetet. Londonban az európai vezetők elsősorban arra összpontosítottak, hogy Ukrajna milyen biztonsági garanciákat kaphat a békemegállapodás esetén. Ez végül is egybeesik az Egyesült Államok céljaival, hiszen az USA világossá tette, hogy a megállapodás után Európának kell garantálnia Ukrajna biztonságát. Egyébként az ásványkincs-megállapodások biztosították volna, hogy az USA gazdaságilag is érdekelt legyen Ukrajna stabilitásában…

– Persze, nem mindegy, hogy a frontvonal vagy a demarkációs vonal melyik oldalára esnek ezek az erőforrások, illetve milyen állapotban marad Ukrajna a háború után.

– Pontosan. De az alku pénteken nem köttetett meg. Így egyelőre minden, a garanciák kérdése is még nyitott. Lehetséges, hogy egy megállapodás után az európai országok katonai segítséget nyújtanak Ukrajnának, hogy megelőzzenek egy újabb orosz támadást, vagy akár békefenntartókat küldenek a térségbe. Ennek részleteit nem tudjuk, de Nagy-Britannia és Franciaország nyitottnak mutatkozott erre, és más országok is jelezték hajlandóságukat. Az amerikai támogatás formája – például légierő vagy háttérben nyújtott elrettentő segítség – még szintén kérdéses. Egy dolog azonban biztos: az európai vezetők felismerték, hogy Washington béketervét nem lehet figyelmen kívül hagyni, és ebben a keretrendszerben kell megtalálniuk a helyüket.

– Trump azt mondta, hogy azért nem akarta az Európai Uniót bevonni a tárgyalásokba, mert a 27 tagállam túl sokféle véleményt képvisel. Vasárnap azonban a „hajlandók koalíciója” néven emlegették magukat a résztvevők. Ezzel megteremtődött egy olyan harmadik fél, amely részt vehet az egyeztetésekben?

– Lehetséges. Azonban csütörtökön az Európai Unió is csúcstalálkozót tart, és ott kiderülhet, hogy mint unió mennyire tud egységes álláspontot kialakítani Európa. Nyilvánvaló, hogy csak azok vehetnek részt a béketárgyalásokon, akik valóban érdekeltek a tűzszünetben – akik tovább akarják folytatni a háborút, azoknak nincs helyük az asztalnál.