Külföld
Elengedhetetlen az amerikai támogatás
Erőt felmutatva kell haladást elérni

Starmer hétfőn a londoni alsóház képviselőit tájékoztatta az Ukrajna ügyében előző nap tartott londoni csúcstalálkozóról és a korábbi napok Ukrajnával kapcsolatos fejleményeiről.
A munkáspárti miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök múlt heti nyilvános washingtoni szóváltásáról szólva úgy fogalmazott: a Fehér Házban olyasmik történtek a két vezető találkozóján, amiket „senki nem lát szívesen”.
Starmer hangsúlyozta ugyanakkor: az Egyesült Államok mindig nélkülözhetetlen partner lesz biztonsági, technológiai, kereskedelmi és beruházási szempontból, és létfontosságú szerepe van az ukrajnai béke megteremtésében is.
A brit kormányfő kiemelte: múlt heti washingtoni tárgyalásukon Trump egyértelműen kifejezésre juttatta elkötelezettségét az európai biztonság mellett, beleértve a NATO-szerződés ötödik cikkelyét, amely az atlanti szövetség tagállamainak kollektív védelméről szól.
Starmer szerint nem fér kétség ahhoz sem, hogy az amerikai elnök őszintén törekszik az ukrajnai béke megteremtésére.
A miniszterelnök megerősítette: a vasárnapi londoni Ukrajna-értekezleten megállapodás született arról, hogy Nagy-Britannia és Franciaország más szövetséges országokkal együtt, Ukrajnával szoros együttműködésben hozzákezd az ukrajnai harci cselekmények lezárását célzó terv összeállításához.
Keir Starmer hangsúlyozta, hogy ezt a csomagtervet az elkészítésében részes országok közvetlenül megvitatják majd az Egyesült Államokkal.
A kormányfő elmondta: a terv stratégiai elemei között szerepel, hogy folytatni kell Ukrajna katonai támogatását és fokozni kell az Oroszországra gyakorolt gazdasági nyomást, emellett létre kell hozni azoknak a cselekvésre kész országoknak a koalícióját, amelyek készen állnak a majdani ukrajnai megállapodás megvédésére és a béke garantálására.
Keir Starmer úgy fogalmazott: nem lehet ismét a korábbi minszki megállapodásokhoz hasonló gyenge egyezményt elfogadni, ezúttal erőt felmutatva kell haladást elérni az ukrajnai béke megteremtése és megvédése felé.
Nagy-Britannia ebben vezető szerepet vállal, „ha kell, katonákkal és repülőgépekkel” - mondta hétfői alsóházi tájékoztatásában a brit kormányfő.
Starmer korábban is említette, hogy London kész katonákat vezényelni egy esetleges ukrajnai békefenntartó alakulatba, de a vasárnapi londoni Ukrajna-értekezletet záró sajtótájékoztatóján jelentette ki először - és ezt hétfői parlamenti tájékoztatásában megerősítette -, hogy Nagy-Britannia légierővel is hajlandó lenne részt venni ebben.