Külföld
Ha áram nincs, szinte semmi nincs
Nincs túl rózsás helyzetben Chile lakossága. A bánat oka, hogy az országban gyakorlatilag összeomlott a villamosáram-szolgáltatás, ami a valóságban annyit tesz, hogy a lakosság durván nyolcvan százaléka maradt ellátás híján. A baj amúgy nem kicsi, amit jelez, hogy a fővárosban, azaz Santiago de Chilében a metró sem jár – de a közvilágítás és az egyéb szolgáltatások jó része is erősen akadozik – hacsak már rég be nem mondta az unalmast.
A gondot – legalább is a helyi lapok tudósításai szerint – egy létfontosságú távvezeték meghibásodása okozta. A rend fönntartása érdekében a hatalom az utcára vezényelte a hadsereg alakulatait – nem csak a nagyobb, hanem a kisebb településeken is.
Dél-Amerikában és a karibi térségben amúgy nem ismeretlen jelenségek az efféle „kéretlen sötétségek”. Kubában például a döbbenetesen elavult erőművi (v)iszonyok, míg Venezuelában a kellő és gondos karbantartás híján pusztuló távvezetékek okoznak napi szintű problémákat a népeknek. A káosz irányába hat az is, hogy a szóban forgó kontinensen a jelentős fizikai távolságok okán a szomszédos országok energiarendszerei nincsenek olyan szorosan összefűzve- és hangolva, mint mondjuk azt Európában megszokhattuk.
Ennek nyomán pedig elszörnyesztő belegondolni abba, hogy egy teljes ország – esetünkben ugye Chile – energiarendszerének úgy a nyolcvan százaléka egyetlen vezetékhez van kötve olyformán, hogy annak bármi okból történő kiesése idején az elektronokat nem lehet honnét pótolni a kábelekbe.
Egy pillanatra elmélázva érdemes belegondolni abba, ha ezt a helyzetet – úgymond – áttarnszformáljuk hazánkba. Nincs benzinkút, hiszen a szivattyú villannyal dolgozik – akár csak a szennyvízátemelő létesítmények. Akinek nincs odahaza készpénze, az nem tudna semmit vásárolni – bár mondjuk az is kétséges, hogy a gyertya/olamécs fénye mellett kitöltött üzleti igazolásokat utólag mennyire fogadná be a NAV?
A csapból legfeljebb csordogálna a víz. A hűtőben lévő ételt (mostanság) ki tudnánk tenni az erkélyre, de a fagyasztott termékeket már február végén nehezen lehetne a megromlásuk előtt „mind megenni”. A telefonok és egyéb kommunikációs eszközök legfeljebb hajítófát érnének, gázrezsó híján sokaknak pedig egy konzerv megmelegítése is nehézségeket okozna.
A chilei hatóságok arra figyelmeztették az autósokat, hogy az (eddig lámpákkal irányított) útkereszteződésekben legyenek nagyon óvatosak – ezt bizonnyal itt is be kellene mondani a rádióban/tévében. Csak pusztán az a kérdés, hogy a magyar lakosság hány százalékának van még odahaza telepes zsebvevője vagy 12 Voltról működő camping TV-je? Ami annyit tesz, hogy hiába lenne a nagy igyekezet, az információáramlás nem gyengén akadozna.
Persze a sort még hosszan lehetne folytatni – például olyan „apróságokkal”, hogy a cirkós lakásokban az emberek igen hűvös napok elé néznének, hiszen a keringetőszivattyú is 240 Voltról megy, illetve a mentőszolgálat sem jutna el időben a betegekhez, a patikák pedig a központi adatnyilvántartó rendszer működésképtelensége okán csak korlátozott mértékben tudnák kiszolgálni a betegeket…
