Külföld

Törökország szerint nagyon fontos az amerikai békekezdeményezés

Úgy vélik, mindkét félnek részt kell vennie a tárgyalásokon

Az ukrajnai háború lezárását célzó béketárgyalásokban mindkét harcoló félnek részt kell vennie – szögezte le hétfőn, az ukrajnai háború kezdetének harmadik évfordulóján Hakan Fidan török külügyminiszter Ankarában, orosz kollégájával, Szergej Lavrovval közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Törökország szerint nagyon fontos az amerikai békekezdeményezés
Hakan Fidan Ankarában tartott közös sajtótájékoztatót Szergej Lavrovval
Fotó: Anadolu via AFP/Anadolu/Arda Kucukkaya

„Most, hogy beléptünk a háború negyedik évébe, nagyon fontos az új amerikai békekezdeményezés, és készek vagyunk mindenben segíteni az új egyeztetéseket; úgy véljük, olyan megbeszélések vezetnek megoldásra, amelyeken mindkét oldal részt vesz” – jelentette ki Fidan, hozzátéve, hogy „Törökország mindig kész közvetítőként fellépni”.

„Már az első naptól fogva síkra szálltunk a konfliktus diplomáciai úton történő rendezéséért” – emlékeztetett.

Kiemelte: Ankara célja a háború mielőbbi lezárása és „a sebek begyógyítása”.

Recep Tayyip Erdogan török elnök az évforduló alkalmából hétfőn kiadott videóüzenetében szintén megerősítette, hogy hazája kész közvetíteni a felek között. Értésre adta, hogy Törökország a tárgyalások házigazdájaként és közvetítőként egyaránt szívesen bekapcsolódik a folyamatba.

Kapcsolódó írásaink