Külföld

Kína a békét szorgalmazza

A béke „lehetőségeinek ablaka” nyílik meg Ukrajnában

Wang Yi kínai külügyminiszter a G20-ak találkozóján kijelentette, hogy az ukrajnai háborúban „a béke ablaka” nyílik meg, számolt be a Holosz Ameriki – vette észre a Karpatalja.info.

Kína a békét szorgalmazza
Wang Yi kínai külügyminiszter bejelentette, hogy támogatják a két nagyhatalom döntését az ukrajnai háború befejezéséről
Fotó: AFP/Xinhua/Zhang Yudong

„Kína megjegyezte, hogy az utóbbi időben megnövekedtek a béketárgyalásokra való felszólítások, és egy ablak nyílik a béke elérésére, mondta csütörtökön Wang Ji, jelentette az AFP a kínai diplomata a G20-ak dél-afrikai találkozóján elmondott beszédére hivatkozva.

Kína támogatja a béke elérésére irányuló erőfeszítéseket, beleértve ezt a „közelmúltbeli konszenzust”, amely az Egyesült Államok és Oroszország között jött létre, mondta Wang.

„Reméljük, hogy minden érintett fél fenntartható és tartós megoldást tud találni, amely kezeli a kölcsönös aggályokat”, tette hozzá.

„Kína kész továbbra is konstruktív szerepet játszani a válság politikai megoldásában”, tette hozzá Wang, idézi a Reuters.

Az ügynökség hangsúlyozta, hogy Wang nem ismételte meg a múlt pénteki müncheni biztonsági konferencián megfogalmazott tézist, miszerint az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusban érdekelt feleknek részt kell venniük a béketárgyalásokon.

Kapcsolódó írásaink

Nincs segítség Ukrajnának

ĀJohnson házelnök: Nincs készség az Ukrajnának nyújtandó új amerikai segélyek kongresszusi jóváhagyására