Külföld
Keményen fogalmazott Nógrádi György Zelenszkijről
Az ukrán elnök csak úgy tudja megnyerni az elnökválasztást, ha az ellenfeleit visszalépteti

Zelenszkij próbált Európára hatni azzal, hogy hozzanak létre európai hadsereget. A kérdés, hogy hogyan, elvégre évtizedek óta nem tudják létrehozni – magyarázta a biztonságpolitikai szakértő.
Kiemelte: Zelenszkij most is elmondta, hogy Oroszország lehet, egy éven belül megtámadja a NATO-t. A lehet kifejezés a politikában nagyjából a semmivel egyenlő, de Zelenszkij ezt mondta. Ki az a marha, aki háromszor erősebbet támad? Mi a cél? Egyszer megkérdezték Kennedyt, hogy mi lesz, ha a Szovjetúnió megtámadja Eurótát. Ő azt mondta, lehetetlen, mert nem tudná élelemmel ellátni. Most sem tudja. Mi az orosz cél? A volt Szovjetunióból, amit lehet, visszaszerezni.
„Európát senki nem kérdezi meg. Még a hidegháború korában volt egy érdekes dolog. Ha túl jó a szovjet–amerikai viszony, átnyúlnak Európa feje fölött. Ez most is így van, csak nem szovjetekről beszélünk, hanem oroszokról. Ha túl rossz, akkor világháborús helyzet van, és Európa pusztulása következik be. Rendkívül érdekes, hogy Európának az volt az érdeke a hidegháború korában, hogy se túl jó, se túl rossz ne legyen az akkori szovjet–amerikai viszony. Most az amerikaiak és oroszok megállapodnak rengeteg dologról, és átnyúlnak Európa feje fölött. Hogy ki képviselje Európát, nincs eldöntve.”
Zelenszkij kapcsán Nógrádi György úgy vélekedett: Ő azt sem tudja felfogni, hogy nem nagyhatalom, ő alárendelt. Zelenszkij a saját felmérése szerint 17 százalékon áll Ukrajnában. Csak úgy tudja megnyerni az elnökválasztást, ha az ellenfeleit visszalépteti. Jelenleg a volt vezérkari főnök, a londoni nagykövet a legnépszerűbb. Őt meg kell győzni, hogy ne induljon a választásokon, mert ha indul, nyer.
Ha egyszer megnézik Zelenszkij anyagi ügyeit, akkor ő börtönbe kerül. Az ukrán elnök szentül hitte, hogy ő meghatározó lesz. Ő itt egy mellékszereplő, amit ő nem hajlandó tudomásul venni. Amerikai államfő, orosz elnök, és nincs harmadik szereplő. Azt azonban elhitették vele, hogy főszereplő, hogy győzni tud – nyomatékosította a szakértő.
„Én végigolvastam Zelenszkij győzelmi tervét, és az egyszerűen hülyeség. Tehát az, hogy ő majd legyőzi az oroszokat, főleg, hogy a NATO-főtitkár is azt mondta, hogy ezt a háborút Oroszország nem nyerheti meg, igaz, de Ukrajna sem nyerheti meg. Olyan potenciális különbség van az oroszok javára, hogy ezt Ukrajna nem nyerheti meg, bármivel is próbálkozik.”
Hangsúlyozta: Ezt a háborút az oroszok kezdték el, de az ukránok provokálták ki. Oroszokra házakat gyújtottak, ezt egy nagyhatalommal nem lehet csinálni. Zelenszkij azt mond, amit akar, de neki olyan szövetségi rendszert kellene létrehoznia, amely garantálja Ukrajna létét. De nem lehet NATO-tag, nem lehet atomfegyvere.
Zelenszkij most adott egy interjút Münchenben, ahol elkezdte fricskázni a magyar miniszterelnököt, amit azért tett rosszul, mert ő van kiszolgáltatva nekünk és nem fordítva – tette hozzá.
Ahogy megtörténik a Putyin–Trump-találkozó, onnan tudhatjuk, hogy vége a konfliktusnak – mondta Nógrádi a Mandiner Stratéga című műsorában.