Külföld
Csúcsra jár a belpolitikai bécsi keringő

Gyors és új választásokat szorgalmaz az osztrák Szabadságpárt vezetője, Herbert Kickl – írja a csütörtöki cikkében a BBC. Mint olvasható, a pártvezér az ÖVP-t okolta a koalíciós tárgyalások összeomlásért. Egyben jelezte, a párt nem hajlandó kompromisszumokat kötni, és hatalmi játszmákkal tölti az idejét.
A lapban emlékeztetnek, az Oroszország-barát és euroszkeptikus Szabadságpárt történelmet írt a szeptemberi általános választásokon, hiszen a voksok 28,8 százalékát gyűjtötte be, és így megelőzte Karl Nehammer kancellár ÖVP-jét, amely 26,3 százalékot kapott.
A BBC szerint a Szabadságpárt egyszerre akarta a pénzügy- és a belügyminisztériumot, amely komoly akadályt jelentett az ÖVP számára. Utóbbi állítólag azért állt ellen, mert a maga részéről „mérsékelni akarta az orosz befolyást”. A formáció szerint cél az is, hogy Bécs továbbra is megbízható partnere legyen az Európai Bizottságnak.
Más információk szerint azonban az ÖVP követelt túl sokat, lényegében valamennyi kulcstárcát maga kívánta megszerezni, kevés teret adva a nagyobb támogatottságot élvező FDP-nek.
A Szabadságpárt visszavonulása nyomán négy lehetőség maradt: új választásokat kell kiírni, kisebbségi vagy szakértői kormány alakítani, illetve a parlamenti pártok újabb lépést tesznek egy kabinet létrehozására.