Külföld

Irán válaszolt Trump intézkedéseire

Továbbfejleszti hadseregét

Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah szerdán kijelentette, hogy országának tovább kell fejlesztenie hadseregét, beleértve rakétáit is, miután Donald Trump amerikai elnök a síita államra gyakorolt nyomás legmagasabb szintre emeléséről írt alá rendeletet a múlt héten.

Irán válaszolt Trump intézkedéseire
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője
Fotó: Anadolu via AFP/Iranian Supreme Leader Press Office

„A fejlődést nem szabad megállítani, nem elégedhetünk meg a jelenlegi fejlettségi szinttel. Tegyük fel, hogy korábban meghatároztunk egy határt a rakétáink pontosságára, de most már úgy érezzük, hogy ez a határ nem elég. Előre kell mennünk” – jelentette ki Hamenei arra hivatkozva, hogy az iráni hadseregben az innovációra kell összpontosítani.

„Ma már jól ismert a védelmi erőnk. Ellenségeink félnek ettől. Ez nagyon fontos az országunk számára” – tette hozzá az ajatollah, miután ellátogatott egy teheráni kiállításra, amely az iráni védelmi ágazat legújabb fejlesztéseit mutatja be.

Hameini, aki pénteken azt mondta, hogy az Egyesült Államokkal folytatott megbeszélések „se nem bölcsek, se nem tisztességesek”, szerdai beszédében nem tett említést Donald Trump amerikai elnökről.

Hameini azután beszélt erről, hogy Szaíd Iraváni, Irán ENSZ-nagykövete meggondolatlannak és felháborítónak nevezte a világszervezet Biztonsági Tanácsához írt tiltakozó levelében Donald Trump amerikai elnöknek a síita állammal kapcsolatos szavait, hozzátéve, hogy „bármely agresszív tett következményeket von maga után”.

Trump a múlt héten rendeletet írt alá az Iránnal szembeni „maximális nyomásgyakorlás” politika folytatásáról. Ennek keretében újabb, az iráni olajszektort célzó szankciót jelentett be. Az intézkedés olyan nemzetközi hálózatokat érint, amelyeket a tárca szerint több millió hordó iráni olaj Kínába szállítását teszik lehetővé.

Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy új, „hiteles” atomalkut szeretne Iránnal, de leszögezte, hogy a síita állam soha nem tehet szert atomfegyverre, majd hozzátette: ha Teherán merényletet követne el ellene, „megsemmisítenék” a közel-keleti országot.

Teherán az elmúlt hónapok során bejelentette hagyományos fegyverzetének bővítését, a múlt héten pedig bemutattak az első olyan hadihajót, amely drónok és helikopterek indítására is alkalmas.

Kapcsolódó írásaink