Külföld

Talán kiderül, mitől szállt el Vučić autójának a kereke

Hivatalos vizsgálat indult az Aleksandar Vučićot szállító gépjármű múlt heti hátborzongató meghibásodása nyomán.

Talán kiderül, mitől szállt el Vučić autójának a kereke
Aleksandar Vučić egy fórumon
Fotó: AFP/Anadolu/Filip Stevanovic

Miloš Vučević távozó kormányfő ma kijelentette, arra számít, hogy a hivatalos vizsgálat megállapítja, mi történt azzal a járművel, amelyben Aleksandar Vučić szerb elnök utazott bánáti körútja során. Mint arról korábban beszámoltunk, a járműnek menet közben gyakorlatilag kiesett a bal hátsó kereke. Mint a Vajdaság Ma cikkéből kiderül, Miloš Vučević szerint szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki sem sérült meg.

Profi volt a Kobra egység tagjának reakciója, aki a járművet vezette, a testőr felelősségteljesen cselekedett. Nem akarunk találgatásokba bocsátkozni, de amikor ilyen dolog történik, különösen az államelnök esetében, ki kell deríteni, hogyan és miért következett be az eset – mondta újságíróknak Miloš Vučević Újvidéken.

A politikus hozzátette, az ország elnökéről van szó, aki különleges biztonsági protokoll szerint közlekedik, és az őt szállító járműnek speciális védelmi feltételeknek kell megfelelnie.

Kapcsolódó írásaink