Külföld

Trump teljesen átvette a végrehajtó hatalmat a kormányzatban

Tisztogatásokat hajt végre az államapparátusban és rendeleteket hoz a kongresszus megkerülésével

Donald Trump amerikai elnök tulajdonképpen teljesen átvette a hatalmat az országban, az „egységes végrehajtó hatalom elméletét” alkalmazza, különböző minisztériumokat zár be – számol be a The New York Times

Trump teljesen átvette a végrehajtó hatalmat a kormányzatban
Donald Trump az „egységes végrehajtó hatalom elméletét” alkalmazza
Fotó: AFP/Mandel Ngan

„Az egységes végrehajtó hatalom elmélete egy olyan doktrína, amelyet Ronald Reagan, korábbi amerikai elnök kormányának jogászcsapata dolgozott ki, és azt állítja, hogy az alkotmányt úgy kell értelmezni, hogy az megtiltja a kongresszusnak, hogy olyan törvényeket fogadjon el, amelyek korlátozzák az elnök abszolút ellenőrzését a végrehajtó hatalom felett” – jegyzi meg a cikk.

A szerzők pontosítják, hogy Trumpot ebben a pillanatban kevés, hogy fenyegeti, mivel a kongresszus mellett az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága felett is teljes ellenőrzést gyakorol. Különösen, mivel a kilenc hivatalban lévő bíró közül hatot republikánus elnökök neveztek ki, ők az Egyesült Államok 47. elnöke javára fognak dönteni.

Kapcsolódó írásaink