Külföld

Eleve vesztes, aki „szabályosan” akar harcolni az oroszokkal

Nevetséges dolog azt képzelni, hogy egy tetszőleges, millió jogszabállyal gúzsba kötött nyugati állam hadereje kapásból képes lenne fölvenni a versenyt egy olyan ellenséggel szemben, amelyet gyakorlatilag semmiféle keretek nem kötnek. Elgondolkodtató, hogy Európában lassan már egy csekélyebb hadgyakorlatot sem lehet tartani két raklap papír aláírása és lepecsételése nélkül...

Eleve vesztes, aki „szabályosan” akar harcolni az oroszokkal
Biztos érik valamelyik kankalin... (Képünk illusztráció)
Fotó: AFP/dpa Picture-Alliance/dpa/Philipp Schulze

Ugyan nem háborús, hanem űrkutatási tény, ám ennél jobb hasonlatot keresve sem lehet találni az európai, amerikai és orosz észjárás és szabályozási keretek különbözőségének – más olvasatban: eszementségének – a bemutatására. E szerint ahhoz, hogy valaki kijuttasson az Európai Űrügynökséggel (ESA) a fejünk fölé egy tízszer tíz centiméteres, egyetemisták által összerakott, aprócska műholdat, nagyjából száznyolcvan-kétszáz oldalt kell kitölteni.

Az ESA ugyanis olyan lényegtelenségekre is kíváncsi, hogy az a gyár, ahol a szatelliten alkalmazott anya és csavar készült, mennyiben felel meg az EU rendkívül rigorózus szabályainak. Ugyanez az eljárás Amerikában nyolc-tíz, míg az oroszoknál – nem tévedés – egy darab A4-es papírra korlátozódik.

Az agymenés és a papírfogyasztás pedig minimum négyzetesen nő annak függvényében, ahogy egyre nehezebb szervezetek, például hadseregek kerülnek színre. Jelen állás szerint a NATO európai hadereje bár szerénynek nem nevezhető, de leginkább egy túlszabályozott, bürokratikus, önmagát kényszerűen korlátozó papírtigrisre hasonlít. Bár a közvélemény előtt kevéssé ismert, de ettől még sajnos igaz: manapság egy párórás lövészetet sem lehet anélkül tartani, hogy az adott egység ne felelne meg egy mázsa természetvédelmi és ki tudja, miféle előírásnak. A parancsnokok pedig hovatovább több időt töltenek mindenféle igazolójelentések írogatásával, mint rohamsisakban a gyakorlótéren.

S ez nem holmi rossz magyar szokás, hanem teljesen „bevett gyakorlat” az Észak-atlanti Szövetségben.

A nemzetközi katonai szaksajtó zászlóshajója néhány alkalommal már megpróbálta fölhívni a döntéshozók figyelmét erre a lehetetlen helyzetre, ám a válasz paradox módon nem a könnyítés, hanem mindig az újabb és újabb szigorítás lett. Azaz hiába mondták és mondják el rengetegen, hogy „gúzsba kötve” és/vagy „szabályosan” nem lehet harcolni semmiféle ellenséggel – pláne az oroszokkal – szemben, ez a riadókürt hallhatatlan marad Brüsszelben és az EU fővárosaiban.

Külön lehangoló – egyben éles és szomorú figyelmeztető –, hogy egyes országokban a gendersemleges vécék megrendelése nagyobb problémaként tűnik föl, mint a katonák lőszerrel való ellátása. Nem véletlen, hogy Donald Trumpnak is elege lett a sokszínűség politikájából.

Hazaárulás helyett hozzunk friss törvényeket!

Képzeljük el, amint értekezletet tartanak Moszkva/Peking egyik hírszerző központjában. Valaki két ubis' szendvics/pekingikacsa-falat között bedobja, hogy valójában akkor is jól lehetne járni (helyben: járnánk jól), ha azért fizetnénk egyes nyugati és EU-s politikusoknak, hogy azok mentül több szabályt hozzanak. A hazaárulás zsenánt dolog, kivégzik-börtönbe zárják érte az embert – de ha valaki „csak” újabb és újabb törvényeket fogadtat el, akkor azt a sok haladó anyuka-apuka/természetvédő/fogalom nélküli polgár még pajzsra is emeli, és holtáig élteti. Ezt követően már nincs is más kötelessége az alanynak, mint hogy a „pénzünkért” az alárendelt bürokráciával szabatosan betartassa az összes, életidegen ostobaságot. Persze az a jó, ha elsőnként az ipart, a mezőgazdaságot és a hadseregeket kötik gúzsba – de ha a halmazba beleesnek a cukrászdák, az étkezdék, az autószalonok és a gyermektáborok is, akkor az csak külön öröm, hab a tortán.