Külföld
Szlovákiában és Szerbiában külföldről egyszerre szerveznek puccsot
Majdnem egy időben északi és déli szomszédunknál komoly belpolitikai válság alakult ki
Nem könnyíti meg Magyarország külpolitikai mozgásterét, hogy mind északi, mind pedig déli szomszédunknál folyamatos puccskísérlet van. A puccs, vagy másként államcsíny kifejezést rendszerint latin-amerikai országok esetében szokta a politológia használni. Furcsa európai állam esetében – Szlovákia ráadásul az Európai Unió tagja – ezt a szót használni. Nem tekinthetünk el a hatalomátvételt kifejező szóhasználattól, hiszen maga Robert Fico miniszterelnök minősítette így azt a tervet, amelynek célja a törvényesen megválasztott kormány erőszakos úton való megbuktatása.
Szerbiában sem mennek másként a dolgok, bár Aleksandar Vučić elnök egyelőre még csak körülírta, politikai haszonszerzésnek titulálta, a 2023-as parlamenti választások óta tartó, nemegyszer erőszakba torkolló tömegtüntetéseket.
Lehet, hogy első olvasatra „meredeknek” tűnik a szlovák és a szerb események közös nevezőre való hozása, valójában azonban túl sok a közös pont a két ország társadalmát felforgató történések között ahhoz, hogy elmenjünk az összehasonlítás lehetősége mellett.
Szlovákiában a 2023-as parlamenti választás után vált kritikussá a helyzet, amikor a globalista szivárványkoalíciót a Fico vezette kabinet váltotta le.
A nagyobb tüntetések az elnökválasztás után kezdődtek, mert az ugyancsak Brüsszel kívánságait kiszolgáló Zuzana Čaputovát Fico szövetségese, Peter Pellegrini követte az elnöki székben, így már nem volt olyan személy a pozsonyi politikában, aki ellensúlyt képezett volna Ficóval szemben. Ez túl sok volt a központosításra törekvő Európai Uniónak és az akkor még Amerikában hatalmon lévő globalista adminisztrációnak.
Valami hasonló történt, az ugyancsak a 2023-ban megtartott szerb parlamenti választás után, amikor Belgrádban is konzervatív-nemzeti kormány alakult. Azóta is, mindkét esetben, folyamatosak a kormányellenes tüntetések, nő a társadalmi feszültség, és mára már oda jutottunk, hogy mindkét országban felmerült az előre hozott választás lehetősége is. Szlovákiában azért, mert a kormánykoalíció egyik pártjából, a szociáldemokrata Hangból kizártak két képviselőt így a kabinet elvesztette parlamenti többségét. Ez akár előre hozott választást is kikényszeríthet. Fico pártjának, a Smer koalíciós partnereinek, a szociáldemokrata Hangnak és a jobboldali Szlovák Nemzeti Pártnak márciusig meg kell oldani a belső feszültségeket, ha nem akarják idő előtt az urnához szólítani a választópolgárokat.
Szerbiában pedig Miloš Vučević szerb miniszterelnök nyújtotta be lemondását, miután már több hónapja heves tüntetések voltak Belgrádban az újvidéki vasútállomás előtetejének tavaly novemberi összeomlása miatt, amely 16 ember halálát okozta.
Valamint az egyetemi hallgatók is az utcára vonultak oktatási reformokat követelve. Vučević közvetlen lemondásához az vezetett, hogy a hét elején több tiltakozó egyetemi diákot megvertek, egy lány súlyosan meg is sérült.
Tehát más-más okokra visszavezethetően, de majdnem egy időben északi és déli szomszédunknál komoly belpolitikai válság alakult ki.
Visszatérve Szlovákiához, a kormánynak az első igazi megpróbáltatást tavaly májusban kellett elkönyvelni, amikor Fico ellen merényletet követtek el. A körülmények máig tisztázatlanok, de érdekessége a dolognak, hogy a szlovák kormányfő az ellene intézett támadás előtt néhány héttel szinte előre megjósolta a nem várt eseményt.
„Az utcán undorító módon szidják a koalíciós politikusokat, és én csak arra várok, mikor torkollik ez az intenzíven fűtött frusztráció egy magas beosztású politikus meggyilkolásához” – fogalmazott Robert Fico miniszterelnök. Valóban, talán némi túlzással, akár polgárháborús hangulatkeltésről is beszélhetünk északi szomszédunknál.
Nem kellett sokáig várni ahhoz, hogy Vučićot is „elővegyék”. Nem sokkal a Fico elleni merénylet után a szerb elnök reagált az eseményekre, kijelentette, hogy megdöbbentette a merénylet, és imádkozik Szerbia nagy barátjának az egészségéért. Ezt követően több halálos fenyegetést is kapott, „te leszel a következő” írták többen is a közösségi oldalakra. Zomborban egy gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe is vett, és valószínűleg a hatósági fellépésnek köszönhető, hogy a tervezett merényletre nem került sor.
Mindkét országban a tüntetések ugyanazt a forgatókönyvet követték. A lehető legnagyobb tömeget mozgósították, a kormányzati épületek környékei voltak a demonstrációk színhelyei, fenyegető volt a fellépés, az értelmiség egy része folyamatosan kormányellenes nyilatkozatokat tett. A közhangulat mindkét helyen felizzott.
Ez volt a menetrend 2014 februárjában a kijevi Majdan-téren is.
A tömeg követelte Viktor Janukovics lemondását, mert az ukrán elnök az EU helyett az orosz orientációt választotta. Miután Janukovics nem mondott le, a tömeg betört az elnöki rezidenciára, az államfő elmenekült.
Ma már pontosan tudjuk, hogy az amerikai demokrata adminisztráció szervezte és vezényelte a „parádét”. A tengerentúli Majdan-téri „veteránok” legutóbb Pozsonyban tűntek fel, és ez aligha véletlen.
Fico tankönyvi példának nevezte a szlovák állami Általános Egészségbiztosító Társaság ellen intézett kibertámadást, mert mint mondta, olyan külföldi erők szervezték, amelyek a 2014-es Majdan-puccs idején Ukrajnában is aktívak voltak.
A szlovák kormányfő szerint
így szoktak egy engedetlen kormányt, amely bizonyos dolgokról másként vélekedik, megbüntetni.
Fico arra utalt, hogy Oroszország megítélése, és az ukrajnai háború lezárásának ügyében komoly vitája van az Európai Unióval.
Belgrádban is úgy látják, hogy az újvidéki vasútállomáson történt baleset ürügyet szolgáltatott az ellenzéki erőknek arra, hogy „szinten” tartsák a társadalmi feszültséget. Az szerb elnök szerint az ellenzék „a tragédiát arra használja fel, hogy megkaparintsa a hatalmat” vagyis politikai haszonszerzésre törekszik az újvidéki szerencsétlenség okozta nyugtalanság révén.
Vučić a feszült belpolitikai helyzetet elemezve kijelentette, a kormány felelősen cselekszik, azonban az országban mély megosztottság alakult ki, különösen az oktatás területén.
Szerinte valahányszor úgy tűnt, hogy remény van a társadalmi párbeszéd helyreállítására, egy „láthatatlan kéz” újabb incidenseket gerjesztett, növelve a feszültséget.
A szerb elnök nem hagyott kétséget afelől, hogy mit nevezett „láthatatlan kéznek”. „A társadalomban kialakult megosztottságot külföldről szították, és a kormány bármennyire is szorgalmazta az frusztrált hangulat csillapítását, mindig történt egy újabb incidens.”
