Külföld
Az ezer arcú India ezerféle kihívást produkál
Sürgősen választ kell(ene) találni egy seregnyi kérdésre

Bár India egyre inkább kiemelkedő szereplővé válik a technológiai fejlődésének köszönhetően, további jelentős reformokra van szükség ahhoz, hogy az indiai társadalom szélesebb rétegei is megtapasztalják a gazdasági felemelkedést – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Magyar Külügyi Intézet. Mint a Trembeczki Zsolt kutató és Goreczky Péter vezető elemző által jegyzett anyagból kiviláglik, ahhoz, hogy az állam valóban vezető szereplővé váljon a 21. század meghatározó technológiái – mint a mesterséges intelligencia, a kvantumszámítógépek, a zöld energia és az elektromos járművek – terén, kulcsfontosságúak a megfelelő politikai és gazdasági lépések.
India a technológiai együttműködések elmélyítésére összpontosít, és aktívan dolgozik kétoldalú és többoldalú megállapodások megkötésén, amelyek elősegítik a fejlődést. Az Egyesült Államok, amely India technológiai felemelkedését eddig bizalmatlanul szemlélte, mára az egyik legnagyobb támogatója lett, míg az Európai Unió viszonylatában a kereskedelempolitikai és geopolitikai eltérések továbbra is akadályozzák a jelentős előrelépéseket.
Bár a technológiai együttműködés terjedése a globális politikai térben komplex dinamikákat eredményez, az indiai piacra való belépés az európai – és különösen a magyar – vállalkozások számára egyedülálló lehetőségeket biztosíthat. A következő évtizedekben India gyorsan bővülő technológiai piaca jelentős lehetőségeket nyithat meg a nemzetközi vállalatok számára, amelyek már most is a jövő technológiai szektoraiban növelnék jelenlétüket.
A jövőben az indiai és európai gazdaságok közötti együttműködés erősítése elengedhetetlen ahhoz, hogy India globálisan is meghatározó technológiai központtá váljon – zárják gondolataikat a szakemberek.