Külföld
Amerika koreai mintára akar békét teremteni Ukrajnában
Moszkva a háború alatt elfoglalt, jobbára oroszok lakta területeket annektálni akarja
A New York Times arról számolt be, hogy amerikai tisztviselők fegyvernyugvást terveznek javasolni Ukrajnának, amely az 1953-ban megkötött, a koreai háborút lezáró megállapodáshoz lenne hasonló. Az amerikai elképzelés arra épül, hogy csakúgy, mint 72 évvel ezelőtt, a harcoló felek mindenáron be akarták szüntetni a küzdelmet, a végleges megoldást pedig a jövőre bízták.
Ebben a gondolkodásmódban nincs sok logikai elem, viszont annál inkább gyakorlatias. Az akkori egyezség véget vetett egy hároméves öldöklésnek a Koreai-félszigeten, amely kétmillió emberéletet követelt. Az, hogy eddig az ukrajnai háború hány ember életét követelte, azt nem tudjuk pontosan, de talán nem járunk messze az igazságról, ha milliós nagyságrendről beszélünk.
Ebből a szempontból nézve nem kifogásolható az amerikai terv.
A kérdés most az, hogy a harctereken sikereket arató Oroszország mennyire lesz hajlandó ezt az elképzelést elfogadni. Nem akarunk ünneprontók lenni, de nagy valószínűséggel kijelenthetjük: ez teszi most bizonytalanná a helyzetet.
Mert pont a koreai háború lezárásának politikailag és geostratégiai rendezetlensége bizonyította be, hogy reális jövőkép nélkül nem lehet egy konfliktust biztonságosan a hátunk mögött tudni.
Bármilyen furcsán is hangzik, nemzetközi jogi értelemben a koreai háború ma is tart. A felek – Észak-Korea és Kína az egyik és az amerikaiak által vezetett ENSZ-erők a másik oldalon – csak a fegyvernyugvásról állapodtak meg. Érdekessége a történetnek, hogy az egyik harcoló fél, nevezetesen Dél-Korea nem írta alá a fegyvernyugvási megállapodást. Ez Kim Ir Szen észak-koreai kommunista vezető diplomáciai győzelmét jelentette, mert nem ismerte el Dél-Korea szuverenitását. Ugyancsak nem került a dokumentumra a Szovjetunió képviselőjének szignója sem, mert Moszkva, noha támogatta az észak-koreaiakat, a harcok alatt a háttérben maradt.
A fegyvernyugvási megállapodás így csak a technikai részletek kidolgozására koncentrált, minden más, politikai, geostratégiai szempontot figyelmen kívül hagyott. Ez nyilvánvalóan azért történt, mert ezek kimunkálása több időt vett volna igénybe, arról már nem is beszélve, hogy a fent említett szempontokban jelentős volt a nagyhatalmi nézetkülönbség.
A technikai megállapodás szerint a felek felfüggesztették a nyílt ellenségeskedést, a két Korea között egy négyezer méter széles demilitarizált zónát hoztak létre, egyik fél sem léphetett be a másik területére, a hadifoglyokat szabadon bocsátották és hazaszállították.
A fegyvernyugvás ma már egy végtelenített fegyverszünetnek tekinthető, amely immár 72 éven keresztül nagyrészt megakadályozta a nyílt háborút Észak- és Dél-Korea között.
Most akkor ezt az egész helyzetet vetítsük rá az orosz–ukrán konfliktusra.
Kétségtelen, hogy az ukrajnai harcok megszűnése jó hatással lenne a hidegháború idejére emlékeztető nemzetközi légkörre. Viszont van egy alapvető akadály. Nagyon valószínű, hogy Oroszország a győztes pozíciójából akar majd tárgyalni. Moszkva eleve irtózik egy olyan megállapodástól, amely a technikai részleteken túl semmilyen biztonsági garanciát nem nyújt számára. Ne feledjük, hogy formailag a koreai háborúban egyetlen szuperhatalom sem vett részt. Kína még akkor nem számított a szó szoros értelmében nagyhatalomnak, ráadásul „papíron” csak önkénteseket küldött a félszigetre. A Szovjetunió repülőgépekkel, pilótákkal és harckocsikkal támogatta az északiakat, de harcoló katonákat nem küldött. Az Egyesült Államok és szövetségesei pedig ENSZ zászló alatt küzdöttek.
Az ukrajnai konfliktus esetében pedig éppen az egyik szuperhatalom a támadó fél. Összehasonlítva a koreai helyzettel, a támadó északi erők az egész Dél lerohanására készültek, és az is igaz, hogy Phenjan támadása után Szöul is szívesen bekebelezte volna a másik oldal teljes területét. Mindkét esetben területszerzési cél állt a háttérben. de azért a két háború összehasonlítása elég merész dolog.
Koreában ugyanis nem volt etnikai konfliktus, míg Ukrajnában van, és ez volt az egyik elem, amely kirobbantotta a háborút. Az orosz fél nem tolerálta tovább az Ukrajnában élő orosz lakosság elleni folyamatos atrocitást. Oroszországnak három olyan szempontja van, amelyek elfogadása nélkül aligha fog bármilyen egyezményt aláírni.
Az első, a háború alatt elfoglalt, jobbára oroszok lakta területeket annektálni akarja.
Oroszország és a NATO között egy, legalább több száz kilométer széles ütközőállam jöjjön létre, amely nem engedi területére a nyugati katonai rendszer infrastruktúráját.
A megállapodás nem lehet ideiglenes, csak az állandó megoldás az elfogadható.
Vagyis Ukrajna, már ami a háború végére marad belőle, nem lehet a NATO tagja.
Valamint a konfliktus előtti helyzet megismétlődését elkerülendő – amikor Kijev időt nyert, hogy felkészüljön a háborúra – Moszkva ellenőrizni akarja a NATO-országok és a közte lévő területeket.
Viszont a háborút kiprovokáló államok éppen az ellenkezőjét szeretnék elérni, azt, hogy az Oroszország és a NATO országok közötti területen az ő fegyveres erőik biztosítsák a békét. Vagyis a nyugati katonai rendszer ismét közelebb akar húzódni Oroszországhoz, ahogy ezt tette a kelet-európai rendszerváltás után, több hullámban is.
Ezzel kapcsolatban a „nyet” szócska használata garantált.
