Külföld
Antiszemita támadás Sydney-ben

Az elkövetők az említett rongálások mellett egy házat vörös festékkel öntöttek le. Az ingatlan korábban Alex Ryvchin, az Ausztráliai Zsidó Képviseleti Tanács társigazgatójának tulajdona volt. A rendőrség vizsgálja, hogy a támadás célzottan ellene irányult-e.
„Ez volt a családi otthonunk hosszú éveken keresztül, ide hoztuk haza a kórházból a legfiatalabb lányunkat, itt vészeltük át a pandémiát – mondta Ryvchin majd hozzáfűzte: – Semmilyen tűz, vandalizmus, festék, fenyegetés vagy megfélemlítés nem állít meg engem. Folytatni fogom kötelességem teljesítését hazám, közösségem és népem iránt.”
Yasmin Catley, Új-Dél-Wales állam rendőrségi minisztere kijelentette, hogy levadásszák az elkövetőket.
„Meg fogjuk találni, és börtönbe zárjuk ezeket az embereket. Amit az utcáinkon látunk, teljesen ellentétes az ausztrál értékekkel” – mondta Catley.
Tony Burke belügyminiszter szerint ez a gyűlölet és a bigottság olyan formája, amelynek nincs helye Ausztráliában. A politikus leszögezte: „Egyértelműen elítélem az éjszaka folyamán elkövetett bűncselekményeket!”
A múlt héten vandálok két sydney-i zsinagógát náci szimbólumokkal gyaláztak meg. Decemberben álarcosok felgyújtottak egy melbourne-i zsinagógát, amit követően a kormány létrehozott egy szövetségi munkacsoportot a hasonló támadások kivizsgálására.