Külföld

Biden búcsúja

Elnöki hivatalból való távozásával egy időben politikai pályáját is lezárja

Az amerikai gazdaság vezető globális szerepét, rekordszámú munkahely teremtését, csökkenő inflációt említett négyéves elnöki működésének legfőbb eredményeként Joe Biden, aki szerdán elnökségét összegző levélben búcsúzott az amerikaiaktól.

Biden búcsúja
Joe Biden amerikai elnök
Fotó: Getty Images via AFP/Kent Nishimura

A Fehér Ház által kiadott dokumentumban a távozó elnök saját munkája eredményeként állította be azt, hogy a termelést sikerült visszavinni Amerikába, és országa vezető szerepet tölt be a világban a tudományt és innovációt tekintve is.

Utalva arra, hogy elnöki hivatalból való távozásával egy időben politikai pályáját is lezárja, élete megtiszteltetésének nevezte, hogy ötven éven át szolgálhatta hazáját.

Joe Biden felidézte, hogy 2020-ban azért indult az elnöki pozícióért, mert úgy gondolta, hogy „Amerika szellemisége” forog kockán, amely – véleménye szerint – jelenleg is érvényes.

Az Egyesült Államok polgárainak címezve szavait úgy fogalmazott, hogy a történelem, a hatalom és Amerika eszméje az ő kezükben van.

A távozó elnök szerdán televíziós búcsúbeszédet is intéz az amerikai emberekhez a Fehér Ház elnöki dolgozószobájából.

Joe Biden hivatali megbízatása 2025. január 20-án zárul, azzal egy időben, hogy utóda, Donald Trump a Capitolium előtt leteszi hivatali esküjét.

Kapcsolódó írásaink