Külföld

Száz nap a háború végéig?

Trump megpróbálja megmenteni Ukrajnát és annak szuverenitását

Donald Trump megválasztott amerikai elnök leendő ukrajnai különmegbízottja, Keith Kellogg nyugalmazott tábornok elmondta, hogy célja, hogy Trump beiktatását követő száz napon belül megpróbáljon megoldást találni Oroszország Ukrajna elleni teljes körű háborújára – nyilatkozta a Fox Newsnak.

Száz nap a háború végéig?
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/NurPhoto/Viacheslav Madiievskyi

Kellogg szerint ő és Donald Trump is tisztában van azzal, hogy kevés idejük van a megoldás megtalálására. A megválasztott amerikai elnök minél hamarabb véget akar vetni a háborúnak.

„Az embereknek meg kell érteniük, hogy nem Putyinnak vagy az oroszoknak akar adni valamit. Ő valójában Ukrajnát és szuverenitását próbálja megmenteni” - hangsúlyozta a leendő ukrajnai különmegbízott.

Megjegyezte azt is, hogy szerinte Biden „legnagyobb hibája” az volt, hogy több mint két évig nem volt hajlandó beszélni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Trumpnak ugyanakkor eltökélt szándéka, hogy ezt megtegye.

A nyugalmazott tábornok úgy véli, hogy a megválasztott amerikai elnök „rövid időn belül” elfogadható megoldást tud majd kínálni a Kreml vezetőjének és Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek.

„Szeretnék egy célt kitűzni, mind személyes, mind szakmai szinten, azt mondanám, hogy tűzzük ki száz napra” – tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink