Külföld

Rabszolgaként árusított kislányokat vásároltak

A német ügyészség emberiesség elleni bűncselekmények miatt vádat emelt hétfőn egy iraki házaspár ellen, akik a gyanú szerint rabszolgaságban tartottak és szexuálisan bántalmaztak két jazidi lányt.

Rabszolgaként árusított kislányokat vásároltak
A német ügyészség emberiesség elleni bűncselekmények miatt vádat emelt egy iraki házaspár ellen (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/DPA/Pia Bayer

Az ügyészség közleménye szerint a gyanúsítottak – akiket április 9-én vettek őrizetbe Bajoroszágban – az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjaiként 2015-ben egy akkor ötéves, 2017-ben pedig egy 12 éves, „rabszolgaként” árusított jazidi kislányt „vásároltak meg” egy iraki piacon.

A férfit emellett azzal is vádolják, hogy szíriai tartózkodásuk során rendszeresen nemi erőszakot követett el a két gyerek ellen, akiket fizikai munkára kényszerítettek, gyakran meg is vertek, és vallásgyakorlásukban is akadályoztak.

A lányokat a házaspár, mielőtt elhagyta Szíriát, az Iszlám Állam egy másik tagjának adta át.

A házaspárt az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriájába tartozó rabszolgatartás mellett kínzással és szexuális bántalmazással is vádolják.

Az Iszlám Állam 2014-ben foglalt el jelentős területeket Irak északnyugati és Szíria keleti részén. A terroristák az általuk ellenőrzött régiókban kalifátust alapítottak, ahol az iszlám vallás szigorú, egyebek között a rabszolgaságot is engedélyező értelmezésén alapuló törvénykezést vezettek be.

Kapcsolódó írásaink