Külföld

Szíria Ukrajnához közelítene

A külügyminiszter szerint a két ország hasonló megpróbáltatásokon ment keresztül

Szíria stratégiai partnerségre törekszik Ukrajnával – jelentette ki hétfőn az új damaszkuszi vezetés külügyminisztere, Aszaad Haszan es-Sibani ukrán kollégájának, Andrij Szibihának az arab ország fővárosában.

Szíria Ukrajnához közelítene
Aszaad Haszan es-Sibani, az ideiglenes szíriai kormány külügyminisztere és Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter közös sajtótájékoztatójukon Damaszkuszban 2024. december 30-án
Fotó: AFP/Bakr Alkasem

Sibani elmondta: Damaszkusz a gazdaság, a politika és a társadalmi ügyek terén is partnerséget szeretne kialakítani Kijevvel, valamint tudományos kutatásokban is együttműködésre törekszik a kelet-európai országgal.

Mint mondta, a két népnek „ugyanazok a tapasztalatai”, és az ukrán nép „ugyanazon a szenvedésen ment át, mint amelyen a szíriai 14 éven keresztül”.

Szibiha – aki damaszkuszi látogatása során találkozott Szíria de facto vezetőjével, Ahmad es-Saráaval is – bejelentette, hogy Ukrajna további élelmiszersegélyt küld az arab országba, miután a tervek szerint kedden húsz tonna búzaliszt érkezik Szíriába.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken közölte, hogy Kijev – a Gabona Ukrajnából elnevezésű, az Egyesült Államokkal és az ENSZ Világélelmezési Programjával (WFP) közös humanitárius kezdeményezése keretében – első körben 500 tonna búzalisztet szállít Szíriába.

Bár a világ egyik vezető gabonaexportőrének számító Ukrajna régóta szállít gabonát a közel-keleti térségbe, Szíria az Aszad-kormány ideje alatt – megkerülve a mind Damaszkuszt, mind pedig Moszkvát sújtó nemzetközi szankciókat – Oroszországból importált élelmiszert.

Az orosz gabonaszállítmányok azonban megszakadtak az arab országban kialakuló politikai válság, valamint a kifizetések elmaradása miatt.

Kapcsolódó írásaink