Külföld
Visszafogottan ünneplik Betlehemben a karácsonyt

Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi latin pátriárka idén is megtartja az éjféli misét Jézus szülőhelyén, a betlehemi Szent Katalin templomban, a Születés templomának katolikus részén.
Szenteste előtt két nappal, hétfőn azonban rendhagyó módon ellátogatott a Gázai övezetbe, ahol elnökölt Gabriel Romanelli atya katolikus közösségének miséjén. „Büszkék vagyunk rátok, mert megmaradtatok, akik vagytok: keresztények Jézussal” – mondta Gázában a hívőknek a latin pátriárka.
A főpap az erezi átkelőn izraeli katonák kíséretében lépett be az övezetbe, s a média biztonsági okokból csak utólag értesült a vizitről. A gázai keresztények több mint tizennégy hónapja menedékre leltek a gázai Szent Család-plébániaegyüttesben, ahol együtt vészelik át a háborút.
Betlehemben, a Jeruzsálem szomszédságában, Ciszjordánia déli részén fekvő városban, Jézus szülővárosában már a második szomorú, háborús karácsonyt ünneplik idén. Második éve némán és fények nélkül, komoran karácsonyoznak a tovább zajló gázai háború árnyékában.
Idén sem állítottak fel hatalmas karácsonyfát a Születés temploma melletti Jászol téren, nincs díszkivilágítás, és idén sem rendezték meg a karácsonyi vásárt, mert alig lézengenek külföldiek, és a helyieknek nincs pénzük, mert egyre romlik gazdasági helyzetük. Elapadtak legfőbb bevételi forrásaik, hiszen nem érkeznek a turisták, és a háború óta Izrael lezárta határait a palesztin vendégmunkások előtt.
Zárva van az ajándékboltok túlnyomó többsége, üresen konganak a szállodák, mert idén sem érkeztek zarándokok és turisták a városba. Még a karácsonykor máskor vidáman felvonuló cserkészzenekar sem zenél karácsonyi dalokat a városban.
Betlehemben a turizmus az éves bevétel hetven százalékát adja, amely a covid előtti 2019-es csúcsról, az évi kétmillió érkezőről 2024-re százezer alá zuhant.
A palesztin gazdaság huszonöt százalékkal zsugorodott az elmúlt évben, de Betlehemet ennél jóval nagyobb arányban sújtja a háború az idegenforgalom kiemelkedő szerepe miatt.
Betlehemben mintegy ötezer-ötszáz szállodai szoba várja a vendégeket – évek óta üresen. Kihasználtságuk a 2023 eleji nyolcvan százalékról mára három százalékra esett – a személyzet nagy részét elbocsájtották, s csak néhány dolgozóval üzemelnek.
Sokan teljesen elhagyják a térséget, kivándorolnak: főként Dél-Amerikában alakulnak palesztin keresztény közösségek. Csaknem ötszáz család hagyta el Betlehemet az elmúlt évben – közölte Anton Salman betlehemi polgármester az izraeli médiával.
De ez a szám csak a hivatalos tartózkodási vízummal külföldre költözőket jelöli, miközben sokan turistavízummal, illegálisan élnek a világ más részein. A betlehemi munkanélküliségi ráta nagyjából ötven százalék, noha a Palesztin Hatóság ciszjordániai adatai szerint Ciszjordániában harminc százalék körül jár a tartósan munka nélküliek aránya.
Évről évre fogy a szentföldi keresztények száma. Izraelben körülbelül száznyolcvannyolcezren vannak, akik közül tizenkétezer-nyolcszázötvenen Jeruzsálemben élnek. Ciszjordániában harminchétezer-ötszáz, Gázában pedig ezerháromszáz keresztény él az izraeli statisztikai hivatal adatai szerint.
Közel 15 hónapja dúl Izraelnek a Hamász, valamint más palesztin terrorszervezetek elleni háborúja, amely 2023. október 7-én a Hamász pusztító, határokon átnyúló Izrael elleni támadásával indult. A terroristák megöltek ezerkétszáz embert, és kétszázötvenegy túszt ejtettek. Száz túszt jelenleg is fogságban tartanak Gázában a Hamász és más terrorcsoportok.