Külföld
Elképesztő mértékű támogatás Ukrajnának
A nyugati országok idén 41 milliárd dollárnyi költségvetési támogatást nyújtottak Ukrajnának

A jelentés szerint kormányfő elmondta: „A 2024-es évet a pénzügyi stabilitás szempontjából lezárjuk. A hadseregünket teljes egészében adókból, illetékekből és belső hitelekből finanszírozzuk. A partnereinknek köszönhetően a civil kiadásokat is fedezzük.”
A miniszterelnök elmondása szerint az idei évre csak a közvetlen költségvetési támogatás mintegy 41 milliárd dollárt tesz ki. Több mint 16 milliárd eurót érkezett az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében. Majdnem 5,4 milliárd dollár az IMF-fel folytatott együttműködési program keretében. Jelentős az USA, a Világbank, Japán, Kanada és más partnerek támogatása is.
„Egyértelműen tisztában vagyunk azzal, hogy jövőre honnan lesz forrásunk. Több mint 38 milliárd dollár külső finanszírozás bevonására számítunk a legfontosabb nem katonai költségvetési kiadások fedezésére. És a befagyasztott orosz vagyonból is kapunk forrásokat” – adott hangot bizakodásának Denisz Szmihal.