Külföld
Jordánia besegítene Szíriában
Az új szíriai vezetés bővíti diplomáciai kapcsolatait

Az egyeztetés Bassár el-Aszad megbuktatása után a legmagasabb szintű, arab ország részéről érkező kezdeményezés Szíria új iszlamista vezetésével kapcsolatosan. A találkozók célja az új szíriai vezetés diplomáciai mozgásterének bővítése a 13 évi polgárháború után.
Hétfőn Mohammed el-Hulejfi katari államminiszter is Damaszkuszba érkezett – közölte az X-en a katari külügyi tárca. Ahmad es-Saráa szíriai vezetővel folytatott tárgyalását követően Szafadi kijelentette: „Itt vagyok Damaszkuszban, hogy elmondjam, készen állunk segíteni a szír testvéreinknek.”
Az új szíriai vezetésnek lehetőséget kell adni a terveik fejlesztésére- mutatott rá. Szafadi beszámolója szerint Saráaval egyetértettek a Szíriából Jordániába irányuló kábítószer- és fegyvercsempészet visszaszorításában, ami Aszad uralkodása alatt évekig komoly problémát jelentett.
A jordániai külügyminiszter elmondta továbbá, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amelynek a Sharáa vezette Hajat Tahrír as-Sám (HTS) a szíriai háború közben ellenségévé vált, továbbra is fenyegetést jelent.
„Szíriai testvéreink is felismerik a fenyegetést, és ha Allah úgy akarja, nemcsak Jordánia és Szíria, hanem az összes arab nemzet és a nemzetközi közösség is összefog a mindnyájunkat fenyegető veszély elhárításáért” – jelentette ki.
A HTS a múlt héten magas rangú amerikai diplomatákkal is egyeztetett. Szíria de facto új vezetője rámutatott: a hatalomátvétel után elsősorban az ország újjáépítésére és gazdasági fejlődésére készül összpontosítani, és nem szándékozik új konfliktusokba keveredni.