Külföld
Őrület, a németek előre tudtak a terrortámadásról, de nem csináltak semmit
Szaúd-Arábia már 2007-ben felhívta a német hatóságok figyelmét a magdeburgi merénylőre

A magdeburgi karácsonyi vásáron elkövetett terrortámadás ügyében elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amely megmagyarázhatatlan. Az elkövető, az ötvenéves Taleb al-Abdulmohsen, foglalkozására nézve orvos, Szaúd-Arábiából származik, 2006-óta él Németországban, ahol menedékjogot kapott.
Muszlim hitét elhagyta, és egy szaúdi migránsok által üzemeltetett arab nyelvű portálon honfitársait is erre buzdította, valamint arra is, hogy költözzenek el a sivatagi királyságból.
Médiajelentések szerint Abdulmohsen segített volt muszlimoknak – különösen nőknek –, hogy távozhassanak Szaúd-Arábiából, miután feladták vallásukat. A szaúdi hatóságok azt is állították, hogy a magdeburgi karácsonyi vásár támadásával gyanúsított férfi a külföldön élő, politikai nézeteivel szembehelyezkedő szaúdiakat zaklatta. Rijád többször kérte Abdulmohsen kiadatását, de ezt a német hatóságok mindig megtagadták, arra hivatkozva, hogy hazájában nem lenne biztonságban.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilap 2019-ben interjút készített a magdeburgi támadóval, akit iszlámellenes aktivistának nevezett. Abdulmohsen többek között ilyen kijelentéseket tett: „Az olyan emberek, mint én, akik iszlám »származásúak«, de már nem hívők, sem megértéssel, sem toleranciával nem találkoznak az itteni muszlimok részéről. Én vagyok a történelemben az iszlám legagresszívebb kritikusa. Ha nem hiszi el, kérdezze meg az arabokat” – lökte oda a német riporternek. Abdulmohsen X fiókja egyébként mostanáig tele volt az iszlámellenes témákkal, az oldalt látogatók gratulációkat osztottak meg a hitüket elhagyó egykori muszlimokkal.
A szaúdi hatóságok figyelték az arab portált, amelyen Abdulmohsen szélsőséges, bejegyzéseket tett közzé, többek között gyűlöletet keltett az iszlám ellen. Mivel eredeti hitét elhagyta, szembe is fordult vele, a merénylettel pedig a németeken akart bosszút állni, mert azok több millió muszlimot engedtek be az országba.
Abdulmohsen kritikus volt a német hatóságokkal szemben is, mondván, hogy nem tettek eleget az „európai iszlamizmus” leküzdésére. A magdeburgi támadás előtt is tett bejegyzést, amelyben azt írta, hogy „valami nagy dolog fog történni karácsonykor Németországban”. Egy szaúdi forrás elmondta, hogy Szaúd-Arábia figyelmeztette a német hatóságokat a támadó személyére, miután az szélsőséges nézeteket tett közzé X-fiókján,
De ez még semmi, mert, mint kiderült, a német hatóságok már jó előre tudtak a készülő merényletről, de meg sem mozdultak.
A Hindustan Times amerikai forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy Szaúd-Arábia többször is figyelmeztette a német hatóságokat a gyanúsítottal kapcsolatban, aki péntek este autóval a tömegbe gázolt a magdeburgi karácsonyi vásárban, öt ember halálát okozva és több mint kétszázat megsebesítve.
Az igazi döbbenet csak ezután következett, mert jelentések szerint szaúd-arábiai tisztviselők összesen négy hivatalos értesítést is küldtek a német hírszerző szolgálatoknak és az ország külügyminisztériumának. Ezek a figyelmeztetések azonosították a későbbi elkövetőt, és rávilágítottak a tevékenységével és meggyőződésével kapcsolatos aggodalmakra. Sőt egy szaúdi forrás elmondta, hogy Szaúd-Arábia éppen azért figyelmeztette a német hatóságokat a támadóra, mert az szélsőséges nézeteket tett közzé X-fiókján.
Információk szerint azonban Berlinben az összes üzenetet figyelmen kívül hagyták. Amerikai sajtóban megjelent hírek szerint Szaúd-Arábia már korábban is felhívta a német hatóságok figyelmét Abdulmohsenra. Az első jelzést már 2007-ben befutott Berlinbe. A szaúdi hatóságok azért aggódtak, mert Abdulmohsen különböző jellegű radikális nézeteket fogalmazott meg.
Rijád tisztában volt a férfi meglehetősen radikális világképével, amit veszélyesnek értékelt.