Külföld

Előre szólhattak a szaúdiak a magdeburgi elkövetőről

A BBC egyik szakértője szerint ignorálták a németek Szaúd-Arábia figyelmeztetését, miszerint Taleb al-Abdulmohsen nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ennek pedig akár politikai okai is lehettek.

Előre szólhattak a szaúdiak a magdeburgi elkövetőről
Olaf Scholz (k) szövetségi kancellár (SPD) a magdeburgi karácsonyi vásáron történt halálos támadás helyszínén
Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/DPA/Jan Woitas

Az egész világot sokkolta a hír, hogy pénteken este valaki belehajtott a tömegbe Magdeburg városának karácsonyi vásárán. A tragédiában öten életüket veszítették és több mint kétszázan megsérültek. Az elkövetőt azóta már letartóztatta a rendőrség, azonban Olaf Scholz kancellárnak és kormányának komoly kérdésekre kell választ adnia.

Frank Gardner, a BBC biztonsági tudósítója szerint az nem kérdés, hogy hibát követtek el a német hatóságok, saját információi alapján pedig úgy tudja, a szaúd-arábiai hatóságok jelezték több csatornán is a németek, hogy a letartóztatott és a vérengzéssel meggyanúsított Taleb al-Abdulmohsen biztonsági kockázatot jelent, azonban minden alkalommal ignorálták őket.

Ennek Gardner szerint politikai okai is lehettek, hiszen Taleb életútja szinte tökéletes megtestesítője a nyitott német társadalom ideájának. A férfi 2016-ban kapott menedékjogot, nem sokkal azután, hogy az akkori német kancellár, Angela Merkel széles tárta Németország kapuit a bevándorlók előtt.

A szaúdi férfi egyébként elképesztő átalakuláson ment át, hiszen sokak szemében áruló volt, miután maga mögött hagyta az iszlám vallást. A korábban Twitterként ismert X-en a férfi büszkén is hirdette hogy exmuszlim, valamint alapított egy weboldalt is, amely muszlim nőknek segített megszökni Szaúd-Arábiából. Feltehetőleg az utóbbi miatt került végül az arab ország hatóságainak látókörébe, akik azt állítják, a férfi valójában embercsempész. A hatóságok szerint épp ezért volt egy aktájuk Talebről, a tudomásukra jutott kockázatot pedig jelezték is a német szolgálatok valamint a külügyminisztérium felé is.

Ezt a cikk szerzőjének forrásai szerint háromszor is megtették, azonban minden alkalommal ignorálták őket.

A menekültpolitikán túl persze fontos megjegyezni Gardner szerint, hogy habár papíron Szaúd-Arábia baráti ország, az emberi jogok tekintetében azonban vannak fenntartásai a Nyugatnak. Az arab országban akár egy közösségi médiában közétett bejegyzés is börtönbe jutatthat valakit, így részben érthető, hogy a nyugati szövetségesek miért kezelik a szaúdiak felől érkező információkat fenntartásokkal. Részben ez is közrejátszhatott abban, hogy ignorálhatták a német szolgálatok a figyelmeztetést, azonban ez nem változtat a tényen, hogy a kormánynak számot kell adnia a tragédiához vezető eseményekről.

Kapcsolódó írásaink