Külföld

Tömegverekedés tört ki politikusok között a tajvani parlamentben

Tömegverekedés tört ki a vetélkedő pártok tagjai között péntek reggel a tajvani parlamentben, miután az elnök vezette Demokratikus Haladó Párt (DPP) képviselői az éjszaka betörtek az épületbe, hogy megpróbálják megakadályozni az ellenzéki Kuomintang (KMT) által előterjesztett, de általuk ellenzett törvényjavaslatok megszavazását.

Tömegverekedés tört ki politikusok között a tajvani parlamentben
Ismét tömegverekedés volt a tajvani parlamentben (felvételünk a néhány évvel ezelőtti, szintén tömegverekedésbe torkollott ülés egyik jelenete a tajvani parlamentben)
Fotó: AFP/Patrick Lin

A DPP tagjai ablakokat betörve jutottak be az épületbe, majd az ülésteremben székekből barikádot emeltek a házelnöki emelvény körül. Ennek hírére reggel a KMT képviselői is beözönlöttek a terembe, és összecsaptak a DPP-sekkel. A kuomintangosok megpróbálták erőszakkal szabaddá tenni a soraikból kikerülő házelnök, Han Kuo-jü helyét. A csetepatéban több képviselő megsérült. A helyi média felvételein láthatók a dulakodó politikusok és összetört berendezési tárgyak.

A konfliktus hátterében három olyan törvényjavaslat áll, amelyeket a Kuomintang terjesztett elő. Az egyik kritikusai szerint lényegében megbénítaná az alkotmánybíróság működését. Emellett a javaslatok megnehezítenék a megválasztott tisztségviselők visszahívását, és az adóbevételek újraelosztásával jelentős forrásokat csoportosítanának át a helyi önkormányzatokhoz.

A parlamenti ökölharc egyúttal a politikai hatalmi egyensúly problémáit is tükrözi. Bár sem a DPP, sem a KMT nem szerzett többséget a legutóbbi választásokon, a KMT egy kisebb párt szövetségét kihasználva átvette az irányítást a törvényhozás felett, és kis többségével megszavazta a jelöltjét a parlamenti elnöki posztra.

A DPP a törvényjavaslatok megszavazásának akadályozására tett lépéseit szélsőségesnek, de szükségesnek nevezte, miután a viták nem vezettek eredményre. A parlament épülete előtt több ezer DPP-támogató tüntetett csütörtök éjjel és pénteken.

Tajvan törvényhozásában nem először fordulnak elő erőszakos jelenetek. 2020-ban például disznóbéllel dobálták egymást a képviselők egy az amerikai húsimportot érintő vitában.

Kapcsolódó írásaink

Megint lecsapott a Jagi tájfun

ĀEzúttal Thaiföld északi része nem úszta meg, közben Vietnamban tovább nőtt a heves vihar halálos áldozatainak száma