Külföld

Újabb iskolai mészárlás történt

A diák két társát ölte meg, majd magával is végzett

A hatóságok hétfői tájékoztatása szerint a rendőrségnek halálos áldozatokkal járó iskolai lövöldözésnél kellett beavatkoznia a Wisconsin állambeli Madisonban – írta meg a hirado.hu.

Újabb iskolai mészárlás történt
Az Abundant Life Christian Schoolt lezárták a lövöldözés után, 2024. december 16-án, a wisconsini Madisonban
Fotó: AFP/Getty Images/Getty Images North America/Scott Olson

Az Egyesült Államok északi részén fekvő szövetségi állam nagyvárosának rendőrsége az első sajtótájékoztatón elhangzottakat pontosítva közölte, hogy összesen három halottat követelt a tragédia az Abundant Life Christian School intézményben, és köztük van a tettes is.

Shon Barnes szavai szerint a feltételezett lövöldöző egy fiatalkorú, akit beavatkozó rendőrök szintén holtan találtak az iskola épületében. A rendőri vezető kérdésre válaszolva elmondta, hogy az első megállapítások szerint a tettes az iskola diákja volt.

A járőrök késő délelőtt, 10 óra 57 perckor érkeztek az intézményhez bejelentésre – mondta a rendőrfőnök, aki azt is elmondta, hogy az érintett iskola bejáratánál nem volt fémdetektor. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy hét embert vittek kórházba lőtt sebesülésekkel, állapotuk a könnyű sebesüléstől az életveszélyesig terjed.

Az áldozatok és sérültek kilétét és életkorát egyelőre nem közölték, amit a hozzátartozók érdekeivel indokoltak. A területet lezárták, és a lakosságot arra kérték, hogy kerülje el az iskola környékét, a halálos incidens pontos körülményeinek vizsgálata zajlik. Az Abundant Life Christian Schoolban csaknem 400 gyerek tanul, óvodáskorúaktól a középiskolásokig.

Kapcsolódó írásaink