Külföld
Újabb rémisztő adat sokkolja az ukránokat
„Ez valóban olyan probléma, amelyre figyelni kell, és választ kell rá adni”

Az októberi adatok szerint 8185 ilyen bűncselekményt regisztráltak. 2024 kilenc hónapja alatt a nők és gyermekek jogainak védelmével foglalkozó La Strada – Ukrajna civil szervezet forróvonalára 33 ezer bejelentés érkezett családon belüli erőszakkal kapcsolatban. Leggyakrabban olyan emberek jelentkeznek, akik lelki és fizikai erőszak áldozatai lettek, közölte Katerina Cserepaha, a civil szervezet elnöke a Hromadskének adott interjújában. Megjegyezte, tavaly csaknem negyvenezer ilyen hívás érkezett be, többnyire nőktől.
„Amikor a számok továbbra is ilyen magasak, annak ellenére, hogy nők és gyerekek milliói elutaztak, ez azt jelenti, hogy ez valóban olyan probléma, amelyre figyelni kell, és választ kell rá adni”, hangsúlyozta Katerina Cserepaha.
Elmondta, hogy a leggyakrabban pszichológiai erőszak miatt telefonálnak. A második helyen a fizikai bántalmazás áll.
„Nem jelentős a különbség köztük, elenyésző százalék”, mutatott rá.
Sokkal kevesebb a bejelentés gazdasági erőszak kapcsán. A legalacsonyabb százalék pedig a szexuális erőszakhoz kapcsolódik.
„De ez nem azért van, mert ritkán fordul elő, hanem azért, mert nem olyan könnyű erről beszélni. Ez egy nagyon érzékeny téma. És még kevesebb szó esik a szexuális erőszakról, mint a családon belüli erőszak egyik formájáról. Sokan egyáltalán nem ismerik fel a házasságon belüli nemi erőszakot. De valójában ez is szexuális erőszaknak minősül”, hangsúlyozta Cserepaha.
A civil szervezet elnöke hozzátette, hogy egyre növekszik a honvédek vagy veteránok családjaiban elkövetett erőszakkal kapcsolatos bejelentések száma.
A regisztrált családon belüli erőszakos esetek száma Ukrajnában csaknem nyolcvan százalékkal nőtt tavalyi mutatókhoz képest. Erről Irina Surhno, a Legfőbb Ügyészség családon belüli erőszakkal foglalkozó osztályának vezetője számolt be.