Európának lőttek?

A politikai töredezettség, a költségvetési káosz és a választók „felelőtlensége” – idézet a cikkből – egyaránt rávilágít arra, hogy a kontinens milyen mély válság felé sodródik.

A vezércikk szerint ugyanis Franciaország hagyományos politikai pártjai – a balközép és a jobbközép – szinte teljesen szétmorzsolódtak. Az utóbbi elnökválasztások első fordulójában a választók fele – a szerintük – „szélsőséges” jelöltekre szavazott, ami egyértelműen jelzi az elégedetlenséget. „A választók nem hajlandók szembenézni a gazdasági realitásokkal” – írja az Economist. Emmanuel Macron elnök számos reformot próbált véghez vinni, de politikai támogatás hiányában rendre kudarcot vallott.

Az ország 110 százalékos GDP-arányos adóssága, az alig egyszázalékos gazdasági növekedés, valamint a hatszázalékos költségvetési hiány mind arra utalnak, hogy a helyzet csak romlani fog.

Az instabil politikai helyzet sem segít. A Nemzetgyűlésben egyetlen pártnak sincs többsége, így Franciaországot rövid életű kisebbségi kormányok sorozata fenyegeti. A reformok elakadnak, és még az új választások sem jelentenek megoldást, hiszen „nincs garancia arra, hogy bármely párt vagy koalíció többséget szerezzen” – figyelmeztet a cikk.

A francia helyzet azonban a vezércikk szerint nem egyedi. „Egy vagy más formában Európa nagy része ugyanebben a csapdában vergődik.” A kontinens gazdaságai lassan növekednek, miközben a védelmi kiadások, az idősödő népesség és az egyre nagyobb szociális terhek mind több pénzt igényelnek. Franciaország és Németország gyengesége pedig az egész EU-t bénítja.

– jegyzik meg, s azzal támasztják alá, hogy a választók immáron azoknak hisznek, akik a) „szélsőségek”, b) „az elégedetlenség szításával próbálnak hatalmat szerezni” – magyarán igyekeznek javítani a helyzeten azáltal, hogy legalább kimondják a létező gondokat.

A pénzügyi piacok egyelőre nyugodtak, köszönhetően Mario Draghi korábbi ígéretének, miszerint az Európai Központi Bank „bármit megtesz” az euró védelmében – írja a cikk. Azonban, ahogy az Economist megjegyzi, Draghi ígérete csak időleges enyhülést hozott, nem pedig megoldást. A strukturális problémák megmaradtak, és

A cikk világosan „figyelmeztet”: „Ha a választók belefáradnak a centrista koalíciókba vagy gyenge kisebbségi kormányokba, az egyetlen alternatíva a politikai szélsőségek lesznek.” Franciaország esetében ez „akár” egy Marine Le Pen vezette kormányt vagy 2027-ben egy jobboldali elnökséget is jelenthet. Az pedig a részben brüsszeli fősodor szerint borzalmas lenne, ugye?