Külföld

Észak-Korea megjósolta az ukrajnai háború kimenetelét

Phenjan nem kételkedik

Az észak-koreai kormánynak nincsenek kétségei afelől, hogy Oroszország győzni fog az ukrajnai konfliktusban – jelentette ki Csoj Szon-hee észak-koreai külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén. A diplomata hangsúlyozta, hogy Phenjan „szilárdan az orosz elvtársak mellett fog állni” – jelentette a RIA Novosztyi.

Észak-Korea megjósolta az ukrajnai háború kimenetelét
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Ismét biztosítjuk, hogy a győzelem napjáig mindig szilárdan ki fogunk állni orosz elvtársaink mellett – ígérte Csoj Szon-hee.

A miniszter hozzátette, hogy Oroszország ma szuverén jogai és saját biztonsága védelmében harcol. Csoj Szon-hee szerint az ország „a tiszteletreméltó orosz elnök, Vlagyimir Putyin bölcs vezetése alatt halad”.

Csoj Szon-hee október 29-én, kedden érkezett Vlagyivosztokba. Másnap Moszkvába utazott. A diplomata útja annak a stratégiai párbeszédnek a része, amelyet Putyin júniusban kötött Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Csoj Szon-hee oroszországi útját kommentálva elmondta, hogy Putyin programjában nem szerepel találkozó az észak-koreai miniszterrel.

Korábban a Koreai Központi Távirati Ügynökség arról számolt be, hogy Oroszország és a Észak-Korea együttműködési megállapodást írt alá. A felek megállapodtak abban, hogy együttműködnek a kommunikáció, az információs technológia és a digitális fejlesztés területén.

Kapcsolódó írásaink