Külföld

Ursula von der Leyen: Az ukrajnai háború eloszlatta az illúziót, hogy a béke örök

A világ ugyanolyan veszélyes, mint amilyen veszélyes volt már generációk óta

Oroszország Ukrajna elleni háborúja számos illúziót eloszlatott, köztük annak az illúzióját, hogy a béke örök – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, Sauli Niinistö korábbi finn államfővel tartott sajtótájékoztatóján szerdán.

Ursula von der Leyen: Az ukrajnai háború eloszlatta az illúziót, hogy a béke örök
Ursula von der Leyen
Fotó: MTI/Purger Tamás

A sajtótájékoztatón, amelyen Niinistö bemutatta Európa polgári és katonai felkészültségéről és cselekvési képességéről készített jelentését, Ursula von der Leyen azt mondta: az ukrajnai háború eloszlatta azt az illúziót is, hogy Európa eleget tesz a biztonsága szavatolása érdekében, legyen az gazdasági, katonai vagy hagyományos, illetve kibernetikai jellegű.

„Ahogy körülnézünk, egyértelművé válik, hogy nincs helye több illúziónak. A világ ugyanolyan veszélyes, mint amilyen veszélyes volt már generációk óta” – fogalmazott az uniós bizottság elnöke.

Kapcsolódó írásaink