Külföld

Lengyelország bírálta Németországot

„Ez tovább kérdőjelezi az ilyen kezdeményezések hatékonyságát”

A lengyel külügyminisztérium bírálta Németországot, amiért nem hívta meg képviselőjét az Ukrajnával kapcsolatos berlini találkozóra, ahol Zelenszkij „győzelmi tervéről” tárgyaltak – írta meg a Ria.ru.

Lengyelország bírálta Németországot
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Pénteken Joe Biden amerikai elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Sir Keir Starmer brit miniszterelnök tárgyalt az ukrajnai helyzetről, különösen Zelenszkij „győzelmi tervéről”.

„Úgy véljük, hogy Lengyelországnak jelen kellett volna lennie egy ilyen találkozón, mivel az egyik leginkább érintett ország, amely sok területen segíti Ukrajnát. Az Ukrajnának nyújtott segélyek túlnyomó többsége – mintegy kielncven százaléka – Lengyelországon keresztül folyik. Ezért Lengyelország jelenléte egy ilyen találkozón legalábbis pragmatikus okokból kézenfekvőnek tűnik” – mondta újságíróknak Pawel Wronski, a lengyel külügyminisztérium szóvivője.

Egyúttal elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy maga Zelenszkij nem volt jelen a berlini találkozón.

„Ez tovább kérdőjelezi az ilyen kezdeményezések hatékonyságát” – mondta Wronski.

A szóvivő hozzátette, hogy a német kancellár volt az, aki eldöntötte, hogy ki lesz jelen ezen a találkozón és ki nem, és ő az, aki felelős az ilyen jellegű találkozók minden következményéért és hatékonyságáért.

Kapcsolódó írásaink