Külföld
Olaszországba megérkezett a Libanonból evakuáltak első csoportja
Hivatalos adatok szerint a közel-keleti országban mintegy háromszáz olasz állampolgár él

A Bejrútból induló csoportban négy finn állampolgár, valamint öt kisgyerek is volt. Azokról van szó, akik a háborús helyzetben el akartak jönni az országból. Antonio Tajani hangoztatta, hogy a Libanonban élő és dolgozó olaszokat távozásra szólították fel.
A külügyminisztérium válságstábja szervezi számukra a repülőjáratokat. A diplomáciai vezető hangsúlyozta, egyelőre nem rendeltek el teljes evakuációt. Hivatalos adatok szerint Libanonban mintegy háromszáz olasz állampolgár él, további háromezren kettős állampolgárok, de nem mindenki akarja elhagyni az országot.
A római külügyi tárca az Iránban élő hétszáz olaszt is távozásra szólította fel. Guido Crosetto olasz védelmi miniszter a római parlamentben bejelentette, hogy a Libanonban szolgáló több mint ezer olasz katona evakuálása nincs napirenden. Hangsúlyozta, hogy esetleges elszállításukra már légi és tengeri járművek is készen állnak.