Külföld

Rémisztő felmérés Ukrajnáról

Borzasztó ütemben fogy a lakosság

Ukrajna miniszteri kabinetje jóváhagyta az ország demográfiai fejlődési stratégiáját a 2040-ig terjedő időszakra – írja az origo.hu.

Rémisztő felmérés Ukrajnáról
Ukrajna offenzívát indított Oroszország nyugati részén, Kurszkban. A támadásban legkevesebb két ember életét vesztette, többen megsérültek, lakóházak omlottak össze. Közben Oroszország több mint 120 ezer embert evakuált az ukrán határhoz közeli városokból és falvakból azóta, hogy Kijev megkezdte meglepetésszerű támadását
Fotó: AFP/Tatyana Makeyeva

Ebben a dokumentumban többek között az szerepel, hogy 2024 júliusában az ország lakosságát 35,8 millió főre becsülik, ami 42 millió fő volt az orosz betörés előtt.

A legfrissebb felmérések szerint Ukrajna lakossága 2051-re várhatóan 25,2 millió főre csökken, pedig a háború kezdete előtt 42 millió ember élt az országban. A fegyveres agresszió és Ukrajna területeinek elcsatolása a dokumentumok szerint mélyülő demográfiai válságot okozott, amely a születésszám jelentős csökkenéséből, a katonai és polgári lakosság halálozási arányának növekedéséből, a sokmillió lakos kitelepítéséből, valamint nők és gyerekek kényszerű kivándorlásából áll, a visszatérés szándéka nélkül.

A Wall Street Journal szeptember közepén írt cikkében megjegyezte, hogy ha mindkét oldalon azonos veszteségek vannak, akkor Ukrajna sokkal jobban megsínyli a háborút, mivel Oroszország lakossága (146 millió fővel) sokszorosa Ukrajnáénak – írja a Meduza.

952 napja folynak harcok Ukranában, két év kihagyás után Olaf Scholz már tárgyalna Vlagyimir Putyinnal. Az orosz elnök hétfőn az orosz nemzethez intézett beszédet, amelyben kijelentette, hogy a különleges katonai művelet minden célját el fogják érni.

Kapcsolódó írásaink