Külföld
Finnország már temeti Putyint
Az ország elnöke szerint már a hattyúdalát látjuk
A beszélgetés során Stubb kijelentette: úgy látja,
„Putyinnak befellegzett, immár a hattyúdalát látjuk”.
Majd azzal folytatta, hogy szerinte az orosz elnök csupán azért nem látja be, hogy kilátástalan a helyzete, mert nem kapja meg a valós információkat.
A finn elnök szerint „Oroszország csupán az erő nyelvén ért”, és Putyin számára azt is világossá kell tenni, hogy igazságos béke csakis az ukrán feltételek alapján jöhet létre”.
„Ez jelzés volna a világ számára, hogy nem fizetődik ki az imperializmus és az agresszió. Putyinnak nagy árat kell fizetnie a háborúért, muszáj vesztenie” – szögezte le Stubb.
„A Kreml sorozatosan átlépi a határokat.”
A finnek nemrég megválasztott elnöke kijelentette: a Kreml semmilyen szabályhoz nem tartja magát.
„Ártatlan nőket, gyerekeket öl meg, kórházakat, óvodákat bombáz, iskolákat, színházakat és lakóépületeket rombol le. (...) Nincs olyan határ, amit ne lépne át.”
Ugyanakkor az ukránok háborús lépéseit megdicsérte. Úgy vélekedett, „a kurszki hadművelet okos húzás volt, mert növeli az árat, amit az oroszok kénytelenek fizetni. Katonailag azonban változatlanul kritikus a helyzet” – tette hozzá.
Orosz kibertámadásokra és szabotázsakciókra figyelmeztet a finn elnök
Alexander Stubb kitért arra is, hogy az oroszok azzal, hogy újjászervezik a következő években a hadseregüket, még tovább erősödnek majd. „Jelenleg hibrid háborút folytatnak az egész világ ellen. Fel kell készülni a dezinformációs és kibertámadások, valamint a szabotázsakciók újabb hullámára” – vázolt fel egy lehetséges forgatókönyvet a finn politikus.