Külföld

Berlin nem veszi komolyan Putyint

A német védelmi miniszter elhárította az orosz elnök megtorlással való fenyegetését

Vlagyimir Putyin egyértelműen kijelentette, hogy megtorlással válaszol, ha az ukránok nagy hatótávolságú nyugati fegyverekkel lövik a belső orosz területeket. Boris Pistorius német védelmi miniszter azonban úgy fest, teljesen érdektelen az ügyben – közölte a Magyar Nemzet.

Berlin nem veszi komolyan Putyint
Boris Pistorius, szövetségi védelmi miniszter (SPD)
Fotó: NorthFoto

Boris Pistorius, úgy tűnik, nem veszi komolyan Moszkva figyelmeztetéseit. A Politico arról ír ugyanis, hogy a német védelmi miniszter elhárította Vlagyimir Putyin orosz elnök megtorlással való fenyegetését.

Az orosz vezető válaszlépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a nyugati szövetségesek engedélyeznék Ukrajnának, hogy nagy hatótávolságú rakétáikkal Oroszországon belüli célpontokat támadjanak.

Hogy az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok miben állapodik meg egymással, azt nem az én hatásköröm megítélni. Azoknak kell dönteniük, akik ezeket a fegyvereket szállították. A nemzetközi jog ezt lehetővé teszi – mondta Pistorius péntek délután. Hozzátette:

Putyin fenyegetései pedig Putyin fenyegetései, ennyit kell csak mondani róla. Akkor fenyeget, amikor csak akar és amikor csak jónak látja.

Mint ahogyan arról lapunk is beszámolt, Vlagyimir Putyin szeptember 12-én kijelentette, hogy a NATO-országok most nem csupán arról tárgyalnak, hogy a nyugati nagy hatótávolságú fegyvereket Ukrajna fegyveres erői bevethetik-e Oroszország ellen, hanem gyakorlatilag az ukrajnai konfliktusban való közvetlen részvételről egyeztetnek.

Putyin hangsúlyozta: a Nyugat közvetlen részvétele az ukrajnai konfliktusban jelentősen megváltoztatja annak lényegét, és azt jelenti, hogy a NATO-tagországok – az Egyesült Államok és az európai országok – háborúban állnak Oroszországgal.

Az orosz elnök szerint Moszkva az előtte megjelenő fenyegetések alapján fog döntéseket hozni.

Pistorius mostani szavai után elképzelhető, hogy Németországot többen is képmutatással vádolhatják.

Németország – az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal ellentétben – ugyanis elutasította, hogy Ukrajnának nagy hatótávolságú Taurus rakétákat küldjön, mivel egyes vezetők azzal érveltek, hogy egy ilyen lépés háborúhoz vezethet Oroszországgal.

Ez egy olyan határvonal, amelyet én – kancellárként – nem akarok átlépni – mondta Olaf Scholz német kancellár.

A védelmi miniszter most viszont úgy tűnik, könnyelműbben kezeli Putyin fenyegetéseit. Pedig nem csak az orosz elnök figyelmeztette a Nyugatot.

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök legújabb Telegram-bejegyzésében elismeri, hogy egy nukleáris konfliktus senkinek sem érdeke, de kiemeli: Oroszországnak még van türelme, de azt is hozzáteszi, hogy ez a türelem nem tart örökké.

Kapcsolódó írásaink