Külföld
Ukrajna új külügyminisztere elárulta, miről tárgyalt a NATO főtitkárával
A korábban az államfői hivatalban dolgozó Szibiha jelölését maga Volodimir Zelenszkij ukrán elnök javasolta

Elmondása szerint többek között szóba került, hogy a Nyugat feloldja az orosz területre irányuló nagy hatótávolságú csapások korlátozását.
„Megismételtem, hogy Ukrajna számára létfontosságú, hogy a rendelkezésre álló fegyvereket korlátozások nélkül használhassa jogos oroszországi katonai célpontok ellen. Megköszöntem a főtitkár személyes támogatását ebben és más kérdésekben” – írta Szibiha.
Elmondása szerint az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás növeléséről és fenntartásáról is tárgyaltak. Emellett érintették a védelmi termelés növelésének és az ukrán fegyverkezési beruházásoknak a kérdését is – közölte az ország külügyminisztere.
Korábban Andrij Szibiha elmondta, hogy új pozíciójában az első dolga az volt, hogy beszámolt a front helyzetéről Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszternek. A diplomata hangsúlyozta, hogy ez volt az első telefonbeszélgetése miniszterként.