Külföld

A vitát Harris nyerte, de a New York Times szerint Trump vezet

Egyébként pedig bárki nyerhet, még az is, aki több millió szavazattal kikap, és mutatjuk is, hogy hogyan!

Akár egy heves eső is eldöntheti azt a kérdést, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Bár a gyorselemzések szerint a kedd esti (magyar idő szerint szerda hajnali) vitát egyértelműen Kamala Harris nyerte, ebben a pillanatban nem látszik, hogy a sikerét képes lenne szavazatokra váltani. Szavatokra? De milyenekre? A világ legbüszkébb demokráciájának sajátos választási rendszere miatt szélsőséges esetben akár 23 százaléknyi „népszavazat” (popular vote) is elég lehetne az elektori szavazatok többségének megszerzéséhez – és így az elnökséghez.

A vitát Harris nyerte, de a New York Times szerint Trump vezet
Kivetítőn az amerikai elnökválasztási vita Kamala Harris alelnök és demokrata elnökjelölt, valamint Donald Trump volt amerikai elnök és republikánus elnökjelölt között New Yorkban 2024. szeptember 10-én
Fotó: AFP/Leonardo Munoz

A valóság természetesen árnyaltabb, mint a matematikai modellek. Olyan viszont előfordult már nem is olyan régen, hogy valakit csaknem 3 milliónyival (~2%) többen szerettek volna beköltöztetni a Fehér Házba, mint az ellenfelét, ám amikor a voksokat átváltották, az jött ki, hogy amannak 77-tel több elektori szavazata van hozzá, és 36-tal több a győzelmi küszöbhöz (270) képest. Ezt a valakit Hillary Clintonnak hívtak, a szerencsés „népszerűtlent” pedig Donald Trumpnak.

Ezt azért volt fontos felidézni, mert az amerikai közvélemény-kutatók jellemzően a választók attitűdjét országos viszonylatban mérik, és csak ritkábban néznek bele az egyes tagállamokba, az összesbe egyszerre pedig szinte soha. Miért baj ez?

A fentieken túl azért, mert: 1.) vannak tagállamok, amelyekben a győztes mindent visz, 2.) más tagállamokban viszont az elektorok arra kapnak mandátumot, hogy a jelöltekre leadott szavazatok arányában voksoljanak – a független jelöltek és a tört számok miatt azonban még itt is „elveszhet” több tízezer szavazat.

Ha pedig ez nem lenne elég, időről időre még az is előfordul, hogy egy-egy elektor megmakacsolja magát, és a lelkiismerete szerint szavaz. Egyébként az Egyesült Államok egyre mélyülő társadalmi-politikai válságának egyik jeleként is felfogható, hogy bár az 1900-2020 közötti 120 évben mindössze 19-szer szegültek ellen a kapott utasításnak ebből tíz egyetlen évre, 2016-ra esett.

Azért gyorsan hozzáteszem: „hűtlen elektorok” még soha nem változtatták meg a választások kimenetelét, de a pakliban ez is benne van.

Jó, mindezek után nézzük meg, hogyan értékelték a választók Trump és Harris vitáját. A „mérkőzésről” a Magyar Hírlap gyakorlatilag percről percre tudósított, és abban a cikkben jeleztük, hogy a demokrata alelnök – függetlenül attól mennyire taszító az, amit például az abortuszról vagy az ukrajnai háborúról mond – felkészültebbnek tűnt. Vagy legalábbis igyekezett a feltett kérdésekre válaszolni, és nem kalandozott el úgy és annyiszor, mint Trump, akinek napjaink gazdasági kihívásairól azt jutott eszébe, hogy a haiti migránsok megeszik ebédre a springfieldi Simpson-család macskáját, ami tarthatatlan.

A CNN/SSRS 600 regisztrált szavazót kérdezett meg a műsor után, ők fele-fele arányban voltak republikánusok és demokraták. Éppen ezért figyelemre méltó, hogy a 63%-uk szerint Harris volt a jobb. De számít ez? Nem nagyon: mindössze 4% mondta azt, hogy a vita megváltoztatta a véleményét arról, hogy kire fog szavazni. Viszont nem tudhatjuk, milyen irányba változott a véleményük.

Trumpnak ugyanis volt néhány nagy pillanata. Az egyik akkor, amikor Ukrajnáról és a NATO-ról faggatták. A műsorvezető nyilvánvalóan csőbe akarta húzni, ki akarta mondatni vele, hogy magasról tesz Zeleszkijékre, és az egész országot odadobná az oroszoknak. Ez a demokrata narratíva: hogy Trump „Putyin embere”, amit Harris a fejére is olvasott.

A republikánus jelölt erre egyfelől mindenkit emlékeztetett arra, hogy Moszkvában (és alighanem Pekingben is) jobban örülnének, ha a demokraták kezében maradna a kormányrúd, mivel azok maguktól is tönkre teszik a Nyugatot. A Kremlben nem csináltak titkot belőle – tényleg így gondolják, csak udvariasabban fogalmaztak.

Szerinte az amerikai adófizetők érdekeit az szolgálja, ha a pénzük az országban marad, vagy ha már külföldre megy, akkor befektetésekre költik, nem pedig arra, hogy az oroszok és az ukránok halomra öljék egymást. Hasonló volt a véleménye a NATO-ról is: jó, jó, de az nem járja, hogy a közös védelem előnyeit mindenki élvezi, a kötelezettségek alól viszont egyesek kihúzzák magukat. De például az sem biztos, hogy kivétel nélkül minden demokratának tetszik Harris „abortuszt mindenkinek” mániája, amivel ellentétben Trump egyáltalán nem életpárti a szó szoros értelmében. Ő egyszerűen alsóbb, tagállami szintekre delegálná a döntés felelősségét, mondván akkor jobban érvényesül a népakarat és annak térbeli különbözősége.

És akkor nézzük meg a nagyképet is: a vita utáni alaposabb felmérésekre még várni kell, a vitát megelőzően készültek esetében pedig az a helyzet, hogy Biden visszalépését követően Harris pillanatok alatt ledolgozta a demokraták 4-5 százalékos hátrányát, és a kutatási eredmények átlagát nézve szeptember elején 47-44-re vezetett.

A legifjabb Kennedy visszalépése nem hozott Trump konyhájára, hiába őt ajánlotta a támogatóinak. Ebben, jegyzem meg, nincs semmi meglepő. Visszanézve a korábbi elnökválasztások eredményeit az úgynevezett harmadik párti jelöltek 4-5-6 százalékos támogatottsága a kampány végére szinte mindig elolvad, és a deficit nagy átlagban 3/5-öd és 2/5-öd arányban a demokrata és a republikánus jelölt eredményében jelenik meg – ebben a sorrendben. Valójában tehát a Kennedy-szavazók ott vannak a 47-44-ben csak az elmúlt egy-másfél hónap turbulenciája miatt ez nem látszik.

Érdemes hozzátenni, a legfrissebb közvéleménykutatást a New York Times megbízásából a Siena College készítette. A szeptember 8-án publikált eredmény szerint Trump vezet 48-47-re.

A sienások szerint azok, akiknek a gazdaság és a bevándorlás a legfontosabb, Trumphoz húznak. Akik viszont „jóllaknak” a rózsaszín unikornisokkal, vagyis a „jóemberkedést”, a „demokrácia védelmét” és a „jogállamiságot” minden más elé helyezik, a magzatokra pedig úgy tekintenek, mint egy bibircsókra, ami nem mindenkinek áll jól, és akinek nem áll jól az persze, hogy levágatja – na, azok Harrist akarják elnöknek.

Nem véletlen tehát, hogy a demokrata alelnök a vita során és a zárszóban is azt hangsúlyozta: a családok, a kis- és középvállalatok, valamint a középosztály támogatására szeretne fókuszálni. És azzal riogatott, hogy Trump a gazdagoknak kedvező adócsökkentéseinek árát az ÁFA emelésével ráterhelné a kisemberekre, akiket amúgy is érzékenyen érintene a Kína (és az EU) ellen indítandó vámháborújának következménye, az általános áremelkedés.

Trump ezzel szemben a migráció megfékezéséről, az amerikai ipar fellendítéséről beszélt, hiszen a progresszív baloldalnak nincs olyan témája, amit „lenyúlhatna”.

Végezetül két olyan szempont, amely befolyásolhatja a választás kimenetelét, ennek ellenére alig esik róla szó.

1) Ha visszanézzük az elmúlt évtizedek választási eredményeit, és mellé tesszük az inflációs adatokat, a következő összefüggést látjuk: ha a voksolás előtti egy évben nő az infláció, szinte biztosan gazdát cserél a Fehér Ház. Ha csökken, akkor nem. Most csökken, ami tehát Harris malmára hajtja a vizet.

2) Az USA-ban évről évre nő azoknak a migránsoknak a tábora, akik szavazati jogot kapnak. 2016-ban, amikor Trump nyert, körülbelül 20 milliónyian voltak. Négy évvel később, amikor bukott, már 23 milliónyian, idén pedig nagyjából 25 milliónyian lesznek, és ennek a sokaságnak hozzávetőlegesen a 80 százaléka balra szavaz.

Mindent összevetve úgy állunk, hogy Kamala Harris és Donald Trump vitája nem fordította ki a világot a sarkaiból. A két jelölt nagyjából fej-fej mellett áll a közvéleménykutatásokban. A csatatérállamok többségében ugyan a demokrata alelnök vezet, ám az előnye a statisztikai hibahatáron belül van. Tehát a verseny abszolút nyitott. Olyannyira, hogy Harris akkor is veszíthet, ha több szavazatot kap, és Trump akkor is győzhet, ha van kalap a fején, meg akkor is, ha nincs. Izgalmas 8 hét vár a drukkerekre.

Kapcsolódó írásaink